2016. március 8., kedd

Hunyor túra a Gaja-szurdokban

A múlt hét eléggé kiszámíthatatlan időjárása után a meteorológia kellemes kiránduló időt jósolt a hét szombatjára. Volt is "gondom", mivel töltsem a napot, hová menjek kirándulni. Mivel a szezon igazából csak most kezdődik, hosszú még a bakancslistám, volt miből válogatni... Szóba jött egy rövidebb, összetett túra, ami a Nyúl községi dombokon található leánykökörcsinek fotózásából, és Pannonhalma arborétumának meglátogatásából állt volna. Gondolkodtam a Dömörkapu és Bükkös patak, vagy éppen egy már kinézett Pilis hegyi körtúrán is. Ezek az utóbbi helyek azonban meglehetősen messze vannak,  meglévőnél kissé nagyobb elszántság kellett volna ahhoz, hogy ide egyedül elinduljak. Mert az fix dolognak látszott, egyedül fogom tölteni a hétvégét - legalábbis azt az időt, amit kirándulásokra, fotótúrára szánok.
Örömömre pénteken este üzenetet kaptam, hogy csatlakozhatok fotóbarátok csapatához, akik szombaton a Gaja-szurdokba készülnek. Kellemes társaság, örömmel vettem a meghívást. Aztán alaposabb megfontolás után mégis arra a döntésre jutottam, hogy szombaton inkább mégsem fotózok. Mondjuk úgy, hogy előtte, pénteken rengeteget gyalogoltam (és fotóztam) Budapesten, szombaton pihennem kell. Majd vasárnap...
De a meghívás el is döntötte a dilemmámat: a Bakonyba megyek. Végigjárom azt az (egyébként már ismerős) útvonalat, amit a barátokkal tettem volna meg szombaton.
Vasárnap reggel természetesen azonnal azt kémleltem az ablakon keresztül, milyen az idő odakinn. Olyan - lehet jó idő is, lehet rossz idő is - kinézete volt a dolognak. Pozitív szemléletű alak vagyok, meg optimista.... "úgy döntök, jó időnek kell lennie" - alapon beöltöztem szokásos terepruhámba, és elindulta Bodajk felé. A csapat ugyanis itt kezdte meg a túrát a Gaja mentén. Hát mentem én is arra...
A patak akkora volt, hogy ilyen nagynak én még nem láttam a Gaját! Szélesen és sebesen hömpölygött, néha szinte folyónak képzelte magát, mint aki (ami) nem ismeri saját határait... :-)

Gaja-szurdok
Csak egy kis pillanatkép, mekkora erő van egy kis vízfolyásban, esős időszakban. Szárazabb időben víz is alig van errefelé, mint általában a bakonyi patakokban.
Gaja-szurdok
Akkor tehát nézzük az ilyenkor már fellelhető vadvirágokat... azokért (a fotójukért egészen pontosan) mentem oda első sorban. A képen vadon, természetes élőhelyén megtalálható kisvirágú hunyor látható.
Tudom, illő lenne a virágok nevét latin nevükkel együtt írni... én azonban nem vagyok botanikus, nem is oktatási szándékkal írom a posztomat, hanem műkedvelő, fotózgató turistaként. A latin nevek mellesleg a Google segítségével gond nélkül megtalálhatóak. 
Gaja-szurdok
Egy másik hunyor-tő. Mosolyogni támad kedvem, ha visszagondolok, mennyi gondom volt a fényképezéssel. Két gép volt nálam: egy Olympus E-510 váz 70-300 mm gyújtótávú telével, és egy 14-52 mm gyújtótávú alapobjektívvel. A másik gép Nikon D3100 váz egy Nikkor 40 mm fix gyújtótávú mikro (makró) objektívvel. Cipeltem magammal háromlábú fotóállványt, és egy nagyméretű műanyag szemetes zsákot is - biztos ami biztos alapon. Természetesen minden eszköznek meg volt a maga fontos szerepe, tudatosan válogattam össze az eszközöket. Hosszasan taglalhatnám, mit miért, de most nem ez a cél.
Gaja-szurdok
Gaja-szurdok
Pettyegetett tüdőfű. Nem volt túl sok, de azért lehetett találni. Kellemes kis virág, különösen a kék színe miatt kedvelem. Szeretek minden virágot, ha kék színű... kedvenc színem. A szirmokon látható vízcseppek eredetiek, nem "műkönny"! Az épp csak érkezésem előtt elálló eső maradványai.
Gaja-szurdok
Gaja-szurdok
 Galambvirág. Kedves, apró, szép virág, nagyobb része éppen csak nyílni kezdett. Még sok a bimbós állapotú.
Gaja-szurdok
 Na még egy pettyegetett tüdőfű.
Gaja-szurdok
Hóvirág. Amerre jártam, kevés volt már belőle, lassan teljesen elvirágzik. A túrám "fordulópontjánál" azonban még nagy összefüggő virágmezőt láttam, de hóvirágot már nem akartam többet fényképezni. Megtettem máshol, sokkal korábban.
Gaja-szurdok
Nézzetek meg tőlem néhány képet a patakról is, hisz az sem mellékes szereplője volt a túrámnak. A közelmúlti esők kissé átformálták a medret, a látvány pedig egészen szokatlan volt nekem.
Gaja-szurdok
Néhány helyen sok fahulladékot hordott össze a víz, valóságos gátat épített belőle. Látványos mini-vízeséseket, zubogókat lehetett látni több helyen. Valóban nem mindennapi látványban volt részem ezen a tájon!
Gaja-szurdok
Gaja-szurdok
Ezen a ponton fordultam vissza, és sétáltam el a parkolóban hagyott kocsimhoz.
A híd az un. Ádám-Éva híd, két egymás mellett álló, óriási vén tölgyfa emlékére. A nagyobb fa neve volt Ádám-fa, a kisebbé Éva-fa. Az évszázadok során azonban sorsuk beteljesedett... A nagyobb, Ádám-fa úgy dőlt ki, hogy keresztbe esett a patak fölött. Nagyon sokáig ez a kidőlt fa szolgált hídként a patak két partja kötött. Én még néhány éve jártam rajta. Aztán egy nagy áradás erejét a korhadt fatörzs már nem bírta elviselni, és kettétört. A nagyobb megmaradt darabját mementóként a patak partjára fektették, helyére pedig új, erős hidat készítettek.
Ha Fehérvárcsurgó felől jövünk be a szurdokba, hamarosan megtaláljuk ezt a helyet. (Korábbi túráimon mindig innen indultam)
Gaja-szurdok
Gaja-szurdok
Odvas keltike. Összesen ezt a kettő (három?) kis virágot találtam. Biztosan volt több is, csak épp nem került a látóteremben. Ezeket is érdekes módon vettem észre :-)
Már az összes cuccomat beraktam a kocsim csomagtartójába, és éppen a ruházatom tucatnyi zsebét tapogattam végig, keresve, hová is tettem a kocsikulcsot a pakolás idejére. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de nekem az összes kulcsomat mindig keresnem kell. Eközben vettem észre, hogy a kocsi mögött, a domboldalban van egy kis lilás folt. Közelebb mentem, megláttam... Azonnal visszamentem a kocsihoz, elővettem a Nikon makrót... ez lett belőle.

Szép napot kívánok minden látogatómnak!

Nincsenek megjegyzések: