2015. május 26., kedd

Noszvaji szilva, szomolyai kaptárkő

Napok óta esik az eső... nem hódolhatok kedvenc "sportomnak", a kirándulásoknak. Most arra használom fel az időmet, hogy korábbi kalandozásom leírásával "szórakoztatlak" Benneteket. Tudom, nem nagy öröm...  
Egerszalóki időzésem egyik napjának egy részét arra használtam, hogy feleségemet elvittem Noszvajra szilvalekvárt venni. Három évvel korábban már jártunk itt, akkor a kastély meglátogatása volt a fő program. A messze (magyar) földön híres noszvaji lekvárból akkor is vásárolhattunk volna, de akkor Ő nem volt igazán ráhangolódva. Jobban érdekelte a kastély. A kastély persze ma is megvan, de átalakítás miatt pillanatnyilag nem látogatható. A kapu elől azért készítettem egy friss képet...
De La Motte Kastély Noszvaj
A korábban már kinézett családi házban szívesen fogadtak minket, amikor eladó lekvár felől érdeklődtünk. Egy idősebb hölgy (nagymama a családban) azonnal egy külön kis épületbe vezetett, és bemutatta, hol készítik a nevezetes szilvalekvárt. Azonnal kóstolót is adott mindkettőnknek, hogy győződjünk meg a termék kiváló ízéről, minőségről. Nem csalódtunk...
Feleségen azonnal vásárolt is néhány üveggel, néhány adag birsalma-sajttal és darált dióval egyetemben.

Noszvajon ezúttal nem sokat időztünk, mentünk tovább Szomolyára. Itt a kaptárköveket, és a palóc tájházat szemeltük ki látogatásra.
A kaptárkövek felkeresése csak egy csomó kaland után sikerült. A faluból a hegyek közé vezető út mentén előbb az egykori pincelakásoknál álltunk meg. Néhány pillantást, pár perc időzést ez is megér, de nem találtam túl érdekesnek. Ma többségük pinceként üzemel.
A kaptárkövek felé földút vezet, személyautóval nem könnyen járható. Nekünk viszont elkerülhetetlen volt, nem részletezett okok miatt.... Haladtunk, haladtunk, többnyire az útra és a vezetésre koncentrálva, néha pedig az irányt mutató táblákra pillantva. Egészen addig, amíg egy elhagyott kőbányához értünk, pontosan a hegy tetején.
Szomolya, balra elhagyott kőbánya
Innen már csak lefelé vezetett út, de kaptárkövet egy darabot sem láttunk! Gondoltam, fölmászok a képen is látható valamibe, és onnan nézek körül. Erről a tervemről azonban rögtön lemondtam, amikor a létra állapotát megpillantottam. 
Be kellett látnom, eltévedtünk, itt nincsenek kaptárkövek. Egy ideig gyönyörködtünk a kilátásban, majd megfordultam, és visszafelé indultunk. Ekkor több sikerrel jártunk, mert megtaláltuk azt a táblát, amit első utunk alkalmával nem vettünk észre. Most követtük a tábla irányát, és nem túl messze meg is találtuk a kaptárkövek területének kijelölt parkolóját. Mivel feleségem nem vállalja a nehezen járható utakat, egyedül indultam a köveket rejtő hegyoldal bejárására.
Szomolya, kaptárkövek
No de mi az a kaptárkő? A Wikipedia szerint:
"A kaptárkövek olyan sziklaalakzatok, kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba fülkéket és egyéb mélyedéseket faragtak. A fülkés sziklák kis csoportja fellelhető a Pilis és a Budai-hegység területén is (különösen a Tétényi-platón), de a leggazdagabb előfordulásuk Eger környékén, a Bükkalján található"
Az ismertető leírás persze sokkal bővebb, az interneten megtalálható.

Szomolya, kaptárkövek
Szomolya, kaptárkövek
Szomolya, kaptárkövek
Szomolya, kaptárkövek
 A hely egy magas, nagyon meredek hegyoldal. Bejárása nagyon magas nehézségi fokozatú, de megoldható. Kiépített utak, lépcsők, kapaszkodók vannak, de mindezek mellett jó erőnlét is szükséges.

A következő célunk a palóc tájház megkeresése volt. Hamar megtaláltuk. A kocsi hangjára azonnal előbukkant valahonnan egy hölgy, és felajánlotta az idegenvezetést számunkra. Természetesen vele mentünk aztán tovább, meghallgatva a mondanivalóját.
Szomolya - tájház, pincelakás
Szomolya - tájház, pincelakás
Szomolya - tájház, pincelakás
Szomolya - tájház, pincelakás
Sajnos, a környezetén látszott, hogy kevés turista jár itt, nincs bevétele a tájháznak. Elgondolkodtam azon, így viszont érdemes-e fenntartani. De nem kommentálom, lehet, mások másképp látják ezt a problémát, mint én.

Szomolyáról visszafelé indultunk, hisz az út Noszvajon és Eger városán keresztül vezet Egerszalókra. Amint közeledtünk Noszvajhoz, az útról jobb kéz felé egy csoda látvány tárult a szemem elé.
Noszvaj - kőbe vájt pincék
Noszvaj - kőbe vájt pincék
Azonnal megálltam az út szélén, és a nálam lévő legnagyobb teleobjektívvel fényképeket készítettem a távoli pincékről. Sajnos, ezek létezéséről nem tudtam, ezért a meglátogatásuk sem szerepelt az úti programomban. Most viszont már kevés volt az idő ahhoz, hogy közelebb menjünk. Majd talán legközelebb, ha újra errefelé járok... 

Azt hiszem, ennyi elég is mára. További szép napot kívánok minden posztolvasó barátomnak!

1 megjegyzés:

Éva Albrecht írta...

Van egy mondat a blogodban, - "elgondolkodtam azon, így viszont érdemes-e fenntartani" - amire külön szeretnék reagálni. A Tájházakat, a bennük összegyűjtött népi kultúrák és hagyományok bemutatására hozták létre, sok gyűjtő- és kutatómunkát rejtenek magukban. Napjainkban is sokan akadnak még olyan emberek - többek között Te is - akiket ez érdekel. Ha nem működtetnék őket, elvennék tőled, tőlem és a többiektől azt a lehetőséget, hogy az adott hely szokásait, népi hagyományait megismerhessük. Én hiszek abban, hogy ez egy nagyon értelmes, a jövőt is kiszolgáló, hatalmas értékeket őrző tevékenység és a felnövekvő ifjúságot is megérinti majd apránként. Ezzel a gondolattal nem téged szeretnélek bántani, távol áll tőlem, nagyon is tisztelem a munkásságodat! Köszönöm, hogy időt szakítottál rám, további szép napot kívánok neked!