2014. november 6., csütörtök

Nagyvázsony, Kinizsi-vár

"A Balaton-felvidék kisebb-nagyobb lankái között található Nagyvázsony községe, melynek egyik domboldalában tör az égbolt felé a középkori vár lakótornya.
Építtetője a környéket uraló Vezsenyi nemesi família volt, akik a Zádor-vár perben való elvesztése után, a 15. század közepén emeltették a várat. Ebben az időszakban viszonylag békés vidéknek számított, ezért elsősorban középnemesi rezidencia, mint erős védőművekkel rendelkező épület volt.
Miután 1472-ben férfiágon kihalt a család, Hunyadi Mátyás király a hadjárataiban tanúsított vitézségéért Kinizsi Pálnak adományozta." - Wikipédia

Úgy alakultak a dolgaim, hogy miután meguntam az október végi hideg és esős napokban az otthoni tétlenséget, az első szép napon terveket szőttem, a másodikon pedig útnak is indultam egy egész napra tervezett kirándulásra. Az "inspirációt" egy fotós ismerős szentbékkállai képei adták. Megnéztem a térképen, hol van ez a "kőtenger". Megörültem, hogy épp ott, ahová amúgy is régóta készültem, mert a közeli tájakon sok érdekes hely van, amit egy magamfajta nyughatatlan nyugdíjasnak látni kell!

Hát akkor induljunk előbb Nagyvázsonyra! Kinizsi Pál nekem is, sok magyar iskolás fiúhoz hasonlóan gyerekkori példaképem! Nézzük, hol is élt élete egy részében!
Ez a kép fogadott, amint a faluba értem
 A fogadóval szemben van egy kényelmes parkoló hely, még csak keresnem sem kellett, hová tegyem le a kocsit. Másik kellemes meglepetés ugyanitt, hogy több eligazító tábla közt láttam egyet, ami a vár felá mutatott, azzal a kiegészítéssel, hogy mindössze 200 méterre található!

Lakótorony teteje
 Nem is kellett keresgélni, a lakótorony teteje hamar a szemembe tűnt. Kissé meglepett a látvány, valahogy nem itt képzeltem el egy középkori lovagvárat! (A háttérben a Kab-hegy látható)
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Amint közelebb értem, egyre jobban szemügyre lehetett venni a vár megmaradt lakótornyát, és falainak maradványait.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Megvettem a belépő-jegyet, és indultam befelé. A képen látható módon néz ki a kaput védő erődítmény (barbakán, ágyúállás).
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Közvetlenül a kapu felett egy bronzvitéz vigyázza a bejáratot!
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
A kapu védműve belülről. Fent a gyilokjáró, a lövész katonák számára, lent pedig lőrések az ágyúk részére kialakítva.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Ha kicsit bentebbről tekintünk vissza, akkor láthatjuk a vizesárok fölötti hidat, az egykori farkasvermet. Itt minden bizonnyal lenyitható híd volt kialakítva, amivel az esetlegesen betörő ellenséget a "farkasverembe" lehetett ejteni a maga idejében. Ez az árok (farkasverem) a barbakán és a belső vár között húzódott.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Jó állapotban vannak a várfal-maradványok. Látható, hogy igen alapos rekonstrukciós munkák folytak a várban a közelmúltban.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Az egyik teremben megnézhetjük Kinizsi Pál síremlékét is.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
A korabeli várkápolna újjáépített változata
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Így néz ki ma az egykori kínzókamra. Egyik sarkában börtöncella is látható. Ez a helyiség a lakótorony legalsó szintje.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Lovagterem
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Temesvári István krónikás így emlékezik meg a törökök felett aratott kenyérmezei győzelem utáni vigasságról.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Lovagpáncél.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Hölgyszoba a lakótoronyban. Kinizsi Pál feleségének egykori lakószobája.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
A lakótoronyban igen rosszul járható (de kifogástalan állapotban lévő) csigalépcső szolgál az emeletek közötti közlekedésre. Valószínűleg ennek praktikus okai is voltak abban az időben. Az esetleges betörő ellenség ellen jobban lehetett védeni a felsőbb helyiségeket.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
A lépcsőház földszinti bejárata. Ez a lépcső vezet a lakótorony különböző emeleteire. Sajnos, a sötét helyiségekben fotózási nehézségeim adódtak, ezért a szokásosnál gyengébb minőségűek a képeim.
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
Várfalak, a Barbakán részleteivel.

Azt gondolom, ennyi fotóval már tudtam egy kis betekintést adni arról, mi látható ma a nagyvázsonyi várból. Figyelembe kell venni, hogy bár lakták is a várat, elsősorban mégis csak erődítmény volt, nem pedig nagyúri palota.

A vár megtekintése után tovább folytattam az utamat. Rövidesen a beszámolómat is folytatom...

Kellemes kirándulást kívánok azoknak, akik ezek után indulnak a vár meglátogatására!


Nincsenek megjegyzések: