2013. július 20., szombat

Festetics kastély Keszthely

Egyik közelmúltbeli kirándulásom helyszínéhez - sajnálatomra - nem sok személyes emlék fűz a korábbi időkből. Gyermekkoromban, kisiskolásként jártam a kastélyban először és utoljára. Mondhatom, a látogatás tényén kívül semmire nem emlékszem - illetve egy adat megmaradt bennem! Ha nem tévedek, akkor az idegenvezető azt mondta, annyi ablaka van a kastélynak, ahány nap van egy évben!
Ezt az adatot ugyan nem találtam meg a mostani leírásokban, de talán igaz!

Festetics kastély egyik szárnya
Idén nem önálló kirándulás alkalmával jöttem ide, csak Zalakarosról hazafelé tartva tettünk egy kitérőt feleségemmel. Nem részletezett okok miatt időm sem volt több, mint hogy a kastélyról, a kertről és a pálmaházról készítsek képeket, és már mentünk is tovább. A kastély belső termeit majd talán egy más alkalommal megnézhetem. Akkor majd azt is megkérdezem, igaz-e a 365 ablak? :-)

Pálmaház
A pálmaház képeit korábban már bemutattam. Most tekintsetek meg néhány épület- és parkfotót. A kísérő szöveg az alábbi linkről származik:

http://www.keszthely.hu/latnivalok/festetics-kastely

Kastély a szökőkúttal
Szökőkút
"A barokk kastély építését 1745-ben Festetics Kristóf kezdte el. Az akkor 34 termes épületet a XVIII. és XIX. században háromszor átépítették, bővítették, így ma 101 helyiséggel büszkélkedhet. Az U alakú egyemeletes épületet Festetics Kristóf fia, Pál bővítette, az ő nevéhez fűződik a mai múzeumi bejárat. Festetics Pál fia, Festetics György 1792 és 1804 között kialakíttatta a kápolnát és megépíttette a kétemeletes könyvtári szárnyat, amelynek - eredetiben megmaradt - bútorzatát Kerbl János keszthelyi asztalos készítette. A könyvek között több régi enciklopédia és régi nyomat található. A második világháború nem okozott komoly pusztítást a városban, a Festetics-kastély bútorzata és könyvtára épen maradt. A kastély egy része a II. világháború végétől szovjet hadikórház, aztán magyar laktanya, majd egyetemi kollégium volt, de otthont adott a városi könyvtárnak és a zeneiskolának is. Ez az ország negyedik legnagyobb, ugyanakkor legigényesebben helyreállított és berendezett kastélya.

Gróf Festetics György
A Festetics-kastély Keszthely kiemelkedő jelentőségű műemléke, ma az egész épület múzeum. A város minden évben több kulturális eseménynek ad helyet, amelyek egy részét a Festetics-kastély dísztermében szervezik.

Homlokzat
A felújítás után az új múzeumépületben állandó vadászati múzeum nyitotta meg kapuit. Az új épület tetőterében a történelmi modellvasút kiállításon Európa egyik legnagyobb terepasztala látható.

Gyönyörű kovácsoltvas portál
A kastély hátoldala
A turisták kényelméért
Kastélypark
Látvány a parkból
Látvány a parkból
Még egy búcsúpillantás a homlokzatra távozás előtt
A kastély parkjába a díszes főkapun juthatunk be. Az előkertet Festetics György gróf mellékalakokkal kiegészített bronzszobra és egy nagy szökőkút díszíti. A sétányok ősöreg fák között kanyarognak, köztük 400 éves is akad. A kastélykert hátsó traktusában áll a kocsiház és istálló díszes épülete, amelyben a Hintómúzeumot találjuk. A kastély 500 éves pincerendszerében 2005 óta helyet kap a Balatoni Borok Háza, amely borkóstolóval egybekötött tárlatvezetést kínál. "

Szép napot kívánok minden kedves látogatómnak!

Nincsenek megjegyzések: