2012. szeptember 5., szerda

Alsóörs, Balatonalmádi és Vörösberény


Mint a Felsőörs Árpád-kori templománál már említettem, néhány napot Balatonalmádiban töltöttem nemrég. Azt is elmondtam akkor, hogy Balatonalmádiból indulva gyalog jártam meg az utat Felsőörsön át Alsóörsig, a mólóig - illetve utána még a vasúti pályaudvarig.
Szt. Imre templom
A túrám első állomása még Balatonalmádin belül, a Szent Imre templom volt. A templom körül a hely nagyon kevés, a rendelkezésemre álló objektívvel nem lehetett jól komponált képet készíteni. A helyi turista-tájékoztatók egy Szent Jobb káponáról is írnak - nekem viszont csak egyetlen épület volt látható. Lehetséges, hogy a kápolna a templom belsejéből nyílt. Bemenni nem lehetett, erről nem tudtam meggyőződni. 
Szt. István király
Az viszont egyértelmű, hogy az épület előtt Szt. István király és Szt. Imre herceg szobra is látható.

A legyalogolt távolság síkban mérve nem túl nagy - nem néztem utána, hány kilométer lehet. A kiindulási pont és az elért legnagyobb magasság viszont jelentős - hozzátéve, hogy a hullámzó útvonalvezetés miatt bizonyos magasságokat kétszer is meg kellett járni. 
Balatonalmádi és Felsőörs között, a magaslaton
Az egyik magaslatról készítettem egy képet, rálátás a Balatonra, gyönyörű szőlősorok végéből!
Felsőörsi élményeimről itt nem írok - ha valamelyik kedves blog-látogatóm még nem olvasta volna, akkor keresse meg az ezt megelőző bejegyzést.
Alsóörs felé haladva - a Balaton látványa
Ez a kép már Alsóörs felé haladva készült. Az út jelentős része lejtőn lefelé haladt, sokkal könnyebben volt járható, mint Felsőörs felé menet. Fotózni is több kedvem volt ekkor már.
Balaton látványa szőlősorok végéből
Nagyon sok gyönyörű szőlőültetvény mellett haladtam el. Nagyon szép volt a látvány a Balatonra az útról.
Alsóörs felé közeledve
Itt már közeledtem a falu felé. Jó volt látni a hegyoldalba épült házak sorát.
Ez meg én volnék... :-)
Késő délután volt, a Nap már lefelé haladt az égbolton. Nem tudtam megállni, hogy ne örökítsem meg az aszfaltra vetődött árnyékomat.
Beléptem a faluba
Itt léptem át Alsóörs határát.
A faluban többször jártam, nevezetességeket nem kerestem. Egyedül az egykori Honthy-villát szerettem volna fotózni, de nem találtam meg. Azt hiszem, olyan átalakításon eshetett át az utóbbi években, hogy nem ismertem fel. 
A tó képe Alsóörs mólójáról
Csupán annyi időt töltöttem itt, amíg pihentem a mólón, fotóztam a Balatont, és elsétáltam a pályaudvarig. Hamarosan vonatra is tudtam ülni, és "haza"utaztam Balatonalmádiba.

Lakodalmas fazék
Balatonalmádiban városnézéssel nem sok időt töltöttem. Megnéztem a Pálinkafesztivál sokadalmát, ott készítettem erről a hatalmas cserépfazékról a képet. Az edény neve: lakodalmas fazék.
Búbosvöcsök
Balatoni vadrucák
...és egy pillantás a tóra!
Természetesen a tó partján is sétálgattam. Meglepett, hogy a mindenhol jelen lévő vadrucák és bütykös hattyúk mellett, a parttól kissé távolabb búbosvöcsököket is láttam.
Osztrák felségjelű helikpoter
Hát igen... nyugati szomszédaink egy részének erre is tellik - helikopterrel jönni a Balatonra.
A "lényeg" a hattyú - mást észre sem vettem. 
A hölgy kissé belefeledkezett a fotózásba... :-)
Sétahajó érkezik
Mini vitorlások
Balatonalmádi-Vörösberény katolikus temploma
Vörösberény Balatonalmádi városrésze. Két nevezetes templom is van itt, közel egymáshoz.
Az egyik:"A barokk építészet meghatározó példája a Loyolai Szent Ignác tiszteletére emelt, s 1779-ben felszentelt vörösberényi római katolikus templom a kolostoregyüttessel, amely a környék egyik legszebb építészeti emléke. A templom freskói, oltárai, szószéke kiemelkedő művészi alkotások. A volt kolostor már 1758-ban a győri jezsuiták „berényi kastélya”-ként létezett. Ma Kolostor Hotel néven üzemel." - idézet a Wikipediából.
Református erődtemplom Balatonalmádi-Vörösberény
Református erődtemplom Balatonalmádi-Vörösberény
Református erődtemplom Balatonalmádi-Vörösberény
A másik, a történelmileg nevezetesebb: "Erődített református templom, Balatonalmádi-Vörösberény
Vörösberény – 12–13. század, román kori alapokon nyugvó, a gótika stílusjegyeit is magán viselő református erődtemplom. A kőfallal kerített templom tömeghatásában még érződik a középkori eredet, de belépve barokk boltozatos, osztatlan csarnoktér fogad." - idézet a Wikipediából.
A templom története ennél az egy-két mondatnál sokkal összetettebb és érdekesebb, érdemes utána kutatni az interneten! Sajnos, belső felvételeket nem tudtam készíteni benne, mivel zárva volt. Igaz, a kulcs a lelkésznél elérhető, de mivel egyedül voltam, nem tartottam okos dolognak csak magamra kinyíttatni a templomot.
Kora este a tavon
Kora este a tavon
Kora este a tavon
Kora este a tavon
Végül az ott töltött utolsú napon, az estébe hajló órákban is sétáltam egy nagyot a vízparton.

Köszönöm, hogy meglátogattatok! Legyen szép napotok, estétek, éjszakátok! :-)))

3 megjegyzés:

Zsana írta...

Igazán nagyon szép fotókat csináltál!!!! Jah!!! Én meg a hattyúkat nem vettem észre :D :D :D :D

Nádasdi Szabó Zoltán írta...

Köszönöm, Királylány! :-)))

Márta néni azéris írta...

Én meg azt veszem észre, hogy gyalog lehet még mindig a legtöbbet látni a világból. Kicsi részéből, de abból a legtöbbet.