2012. június 13., szerda

Cseh-Morva kulturtáj - Lednice kastélya II

Néhány napja képzeletben - most már Veletek együtt - megnéztük a kastély néhány termét. Nem az összeset, arra több okból nem volt lehetőség. De a legszebb, legérdekesebb részét a kiállításnak láthattuk.
Első pillantás a kastélyra
A kastély kívülről legalább annyira szép, mit belülről. Már a kastélykert kapujától befelé haladva lenyűgözi az embert a csodálatos épületegyüttes látványa - pedig az csak a kastély oldala, amit innen láthatunk! Mint említettem volt korábban, esős, felhős, nagyon borús időjárás mellett érkeztünk. A fények hiányában talán a kastély sem a legszebb formáját nyújtotta nekünk, de így is elbűvölő volt!
Egyre több részlet látható
Középről nézve...
Ahogy haladtunk előre a vizes úton, úgy tárultak fel a szemünk előtt a csodálatos részletek. Ehhez még hozzá kell tennem, hogy az egész épület bámulatosan szép formában fel van újítva, minden tökéletes állapotban van, látszik, hogy igen gondos kezekben van az épület.
Lichtenstein család egyik jeles tagja
Ma a kastélykertben teszünk egy kis sétát, de egy rövid pillanatra kukkantsunk be az épületbe. Vessünk egy pillantást erre a képre. Nem tudom megmondani, az ősi tulajdonosok közül kit ábrázol, de az a tény, hogy ilyen szép keretbe tették a képét, és központi helyre a kastélyban, arra enged következtetni, hogy a tulajdonos család egyik igen jeles tagja lehetett.
Főépület
A két oldalszárnyat összekötő fő épület, igen dekoratív kivitelezésben, hibátlanul szép állapotban.
Főépület
Részlet
Mint saját lábaikkal megtapasztaltuk, a kastélykert sok kilométernyi sétányt rejt magában. Gondolkozom azon, lehet-e egyáltalán ebben a méretben kertről beszélni - ez már valóságos kert-birodalom! 
Sétahajók
Sok kis tavacska található itt - köztük egy nagy is, olyannyira nagy, hogy sétahajók közlekednek rajta!
Minaret a távolban
A kastély körüli terület több építészeti különlegességet tartalmaz. A képen - jó messze - egy minaret látható, de épített várrom, és különböző kerti pavilonok is a parkkülönlegességéhez tartoznak. Nagyon furcsa volt számunkra, hogy a kihelyezett iránytmutató táblák km-adatai közel sem voltak valóságosak, a ténylegesnél mindig kisebb távolságot jeleztek. Nem tudni miért, pedig hát Csehországban sem a tengeri mérföld a szabványos hosszmérték!
A kastély, balra kezdődik a pálmaház
Kis társaságunk szerette volna megnézni a János (Jan)-várat. El is indultunk a táblák által jelzett sétányon. Mentünk, mentünk, mentünk - vár sehol. Végül visszafordultunk, mert az idő közben haladt, közeledett a gyülekező időpontja. A kastélypark felderítése így elmaradt, kevés volt az erre fordítható idő. Még aznap délután ugyanis két másik kisváros két másik várát is terveztük megtekinteni.
Jobbra a pálmaház
Visszafelé haladtunkban a pálmaház felől közelítettük meg a kastélyt. A pálmaházba nem mentünk be, arra már végképp nem jutott idő. 
Angolpark
Angolpark
Angolpark
Angolpark
Angolpark
A pálmaháztól bal kéz felé egy hatalamas, virágokkal teli angolpark terül el. Azt tudtuk, hogy van itt egy angolpark, de hogy ennyire szép, arról fogalmunk sem volt. Rövid úton egyetértettünk abban, hogy jobb választás lett volna a Jan-vár hiábavaló keresgélése helyett a sok virág között sétálni. De hát utólag mindig okos az ember!
A lényeg: az időnk jól telt, sok szépet láttunk még így is. Az eső kegyes volt hozzánk, nem áztatott el bennünket. Fotós szemmel nézve "a fények nem voltak velem", de hát nem lehet mindig minden tökéletes.

Ezzel a posztal a lednicei beszámolóm véget ért. Legközelebb - néhány nap múlva - Valticeből, azt követően pedig Mikulovból jelentkezem. Remélem, akkor is meglátogatjátok blogomat, és tesztek velem egy virtuális sétát ezekben a kis városkákban is!

Legyen szép napotok!

Nincsenek megjegyzések: