2018. május 18., péntek

Sopronbánfalva - Hősök temetője

Ékes-édes anyanyelvünkben sok szállóige létezik; többek között arról is, hogy ismerszik meg, ha az ember öregedni kezd. Nem tudom persze, ki találta ki őket, de nem ez az érdekes. Az egyik valahogy így hangzik: Onnan tudod, hogy öregszel, ha érdekelni kezd a történelem. Egy másik: Ha reggel felkelsz, és nem fáj semmid, akkor meghaltál. Nem teszem idézőjelek közé, mert nem biztos, hogy szó szerint így szól, de a lényeg ez... Aztán egy másik: Mennél öregebb az ember, annál gyakrabban megy ki a temetőbe. Én valahol a középúton lehetek; bár a történelem érdekel, reggel csak néha fáj valamim, temetőbe meg csak akkor megyek, ha muszáj... Kivéve talán a katonai temetőket. Ezek ugyanis nem közönséges temetők a számomra, hanem egyéni tragédiák tömeges megjelenése... az értelmetlen ostoba halál szinonimája.
Nem kerültem el Sopronbánfalván sem a katonai temetőt. Volt térképem, címem, tudtam hol keressem, mégis azt gondoltam, eltévedtem, amikor a temetőbe érkeztem. Az eleje ugyanis rendes polgári temető, a katonai temetők jellegzetességeire semmi nem emlékeztetett. Élő embert sehol nem láttam, akitől érdeklődhettem volna; végül messze a domboldalban, magas fű között észleltem némi mozgást. Közelebb mentem... akkor láttam, hogy a fűben, sötét árnyékban három ember tevékenykedik. Nem akartam a dzsumbujba bemenni, ezért kiabálva kérdeztem tőlük, hol van a katonai temető?! Ez az - válaszolták. Végig a domboldalban, jobbra, balra, első- és második világháborús katonák, tisztek, hadifoglyok... gyakran vegyes nemzetiségűek, egymás mellé temetve. Köszöntem az infót, és elindultam abba az irányba, emerre leginkább járható volt a sírkert. 
I. Világháború
Egymás melletti fejfákon magyar és német nevek. A háború magyarországi, erdélyi, ausztriai áldozatainak emlékét őrzik.
Élt 25 évet
Élt 24 évet
20 tüzér
1945 március 4.-i bombatámadás 20 tüzér áldozatának közös emlékműve.
Különleges
Medeséri Ferentzy László... Marosvásárhely... 1921. január 13 - 1945. március 4. Élt 24 évet.
Fakeresztek
Már csak néhány korhadó lécdarab jelzi, hogy itt egy háború hősei nyugszanak. Még néhány év, és emlékük sem marad. Szomorú. 
Tiszti kereszt
Parasztfiú közlegény, vagy báró... a vég ugyanaz. Királyfiai Jeszenák Alajos báró, magyar királyi százados.
Tiszti kereszt
Báró vitéz Willerding Rezső magyar királyi gyalogsági tábornok, a Mária-Terézia rend lovagja. Halálának dátuma szerint túlélte a háborút.
Renghet a föld...
"Renghet a föld, de mindig tisztán ragyog a magyar vitézsége" - írja a magyar hősök közös emlékműve. Az emklékszobrot felújíttatták, rendbehozatták Willerding Andrew és Charles, s fenti képen szereplő báró kanadai dédunokái.
Vörös hadsereg
A halott katona nem ellenség többé, hanem éppoly áldozat, mint saját hazánkfiai. A szovjet-orosz hadsereg áldozatai elkülönítve vannak eltemetve.
Élt 21 évet
Koharev Oleg Georgievics hadnagy - élt 21 évet. 
Névtelenek
Az emlékoszlop talapzatának felirata magyarul: "Örök dicsőség a hősöknek".
Orosz-szovjet
Az orosz-szovjet temető egy részlete.

A "facebookos" oldalamon van még néhány kép, melyeket nem szerepeltettem ebben a posztban. Ha érdekel benneteket például a 23 éves Nemes vitéz Molnár László magyar királyi repülő hadnagy igazán megrendítő síremléke, keressétek ott...

Én is voltam katona... tartalékos tiszt, harckocsizó hadnagy (a már obsitos) rendfokozatom. Könnyen beleéltem magam azokba a helyzetekbe, melyekben ezek a fiatal férfiak életüket áldozták. Vagy tévedek? Bele tudja-e élni magát az az ember, aki soha nem vett részt olyan helyzetben, ahol embert kell ölni, és tudja, bármikor ő is meghalhat, a menekülés esélye nélkül? Azt gondolom mégis, hogy nem! Ez lehetetlen! Isten mentsen meg bennünket egy újabb háborútól!

Legyen szép napotok!


2018. május 17., csütörtök

Sopronbánfalva - Pálos-Karmelita templom és kolostor

Nemrég - néhány hónapja - azon tanakodám magamban, hova menjek kirándulni; olyan helyre, ami viszonylag közel van, még nem jártam ott, és kellően érdekel is. Kutakodtam az interneten, és egyszer csak elém került néhány kép Sopronbánfalváról. Magas dombon álló templomot láttam, nagyon szép, a dombra vezető lépcsőt - teljesen hatása alá kerültem a képnek. Bennem olyan igazi mediterrán hangulatot keltett - lehet, kissé el is ragadtattam magam a kép láttán, és nem vettem észre néhány zavaró tényezőt. Talán nem is volt - a képet valószínűleg magasszintű művészi látásmóddal rendelkező fotós készítette, aki egyúttal PS-guru is volt egy személyben? 😆
További látnivalók után is kutattam - találtam is. Itt és most ezekről nem beszélek... talán majd később.
Az idő múlt, én meg nem ültem vonatra valamiért. Talán hasonló érdeklődésű fotóstársra vártam, hogy ne egyedül menjek. Aztán a múlt napokban fel is hívtam egy barátomat, van-e kedve Sopronba jönni - kérdeztem. Kedvem van, de időm nincs - hangzott a válasz. Hát így történt, hogy egyedül ültem vonatra, és utaztam Sopronba.
Sopronban a GySEV pályaudvar mellett rögtön ott van a helyijáratú buszok megállója. Jött a 10Y - én meg felszálltam, és le se szálltam Sopronbánfalva közepéig, a Hajnal-térig. Ott pedig szinte egy-rakáson ott van minden, amiket meg akartam nézni.
Természetesen legelőbb a dombon álló templom és a lépcső. Hát.... ami a mediterrán hangulatot illeti, itt már nem ragadott annyira magával. Szorosan mellette félig-kész ház, nem kicsi rendetlenség, illúzió romboló környezet. Próbáltam ezektől elvonatkoztatni, és csak arra koncentrálni, amiért ide jöttem. 
Pálos-Karmelita templom
A lépcső
Önmagában szép volt, ez nem is tagadható. Szentek szobrai végig, mindkét oldalon.
Egyik szép szobor részlete
A templom szintje
A lépcső a templom mellett ér fel a domb tetejére. A szememet azonnal magára vonta ez a romos épület. Gondoltam, a kolostorhoz tartozott valaha. Azonnal ide jöttem, találok-e vajon valami középkori részletet az épületen, ami fotón is jól mutatna. Nem találtam. Bekukkantottam a nyitott ajtón, és csak törmeléket, és építési anyagok hulladékát láttam. Mit mondjak - nem dobta fel a hangulatomat!
Cipők
Az egyetlen poénos dolog ez a két pár lestrapált tornacipő volt, melyeket valaki a villanydrótra akasztani talált viccesnek.
Pálos-Karmelita templom
A templom felé fordultam. Eszméletlen mennyiségű kesze-kusza villanydrót keresztezte a templom látványát. Meg az a parkolót jelző tábla... A villanydrótokat valahogy kiszedtem a képből, de a táblával nem kísérleteztem. 
Templom főbejárata
Amint elkészítettem a képet, azonnal a kilincs nyitásával próbálkoztam. Valamiért meg sem lepődtem azon, hogy nem nyílik... 😑 Mióta megnyíltak a határok nyugat felé, nagyon megszaporodott a műkincslopás. A templomok azóta zárt ajtókkal, vagy az ajtók mögötti vas ráccsal védik értékeiket.
Fekete Madonna
A bezárt kapu után egy másik, ugyancsak csukott kapu megnyitásával próbálkoztam. Ezúttal nyílt a zár, és a recepción találtam magam. Az egykori kolostor ma ugyanis szállodaként működik. A szállodát jórészt eredeti formájában alakították ki; ahol lehetett, meghagyták az eredeti formákat, a kolostor-jelleget. Az egykori szerzetesi cellák ma vendégszobaként működnek. A Fekete Madonna kép a folyosón (egykor kerengő) található.
Ebédlő
Az egykori refektórium, ma a szálloda ebédlője.
Kolostor udvara
Szent Pál
A refektórium bejárata fölötti kép Szent Pált, a Pálos-rend alapítóját ábrázolja.
Könyvtár
Ahogy illik egy kolostor tudós szerzeteseihez, bő választékú könyvtár is tartozik a kolostorhoz. Ma már persze világi könyvekkel megtöltve, a mai emberek igénye szerint.
Könyvtár
Csodálatos ívű ablakkeret... 3 darab ilyen ablak található itt.
Társalgó
Társalgó és galéria
Díszoszlopok
Végigjártam a kolostort/szállodát, újra a szabadba jöttem. Próbáltam az épület együttest körbejárni, mert tapasztalatom szerint a templomok hátoldala is tartogat meglepetéseket - néha. 
Új látkép
Oldalajtó
Valaha itt oldalsó bejárat lehetett, de ma már egészen biztosan nem használják. Nincs rajta még kilincs sem. Fura, hogy az ajtónyílás és az ablak nem egy tengelyen helyezkedik el.
Lépcső
Újra a lépcső - ezúttal lefelé. Ebből a nézetből kissé rendezettebb képet mutat, mint alulnézetben.
Szobor részlete
Ha már lefelé sétálunk, tekintsünk rá a szobrokra is... képen legalább egyre.

Egyenlőre ennyi Sopronbánfalváról. Jártam máshol is; talán lesz újabb élménybeszámolóm rövidesen. Legyen szép napotok!



2018. március 28., szerda

Betekintés a Cselley-házba

A hét elején részt vehettem egy egész-napos kiránduláson Mosonmagyaróváron a TIT Jelky Geur TIM Győri szervezetének jóvoltából. Ez rövid időn belül a harmadik kirándulásom volt a városban. Korábban a Hansági Múzeumban jártam, ezen a napon viszont több érdekes helyet is felkerestünk; mindenütt nagyon jól tájékozott, és jó előadói készséggel rendelkező vezetők kalauzolásával.

A mostani posztom a kirándulás egyetlen programjáról, a Cselley-ház meglátogatásáról szól. Elöljáróban annyit, hogy ebben a patinás épületben van elhelyezve a nemrég elhunyt, kortárs magyar irodalom egyik óriásának hagyatéka. ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyurkovics_Tibor )

Gyurkovics Tibor szobra a ház előtt
A program első pontja a Gyurkovics-emlékszoba megtekintése volt. Vezetőnk Székely Zoltán úr, a Hanság múzeum igazgatója volt. Tapasztalatból mondhatom, hogy igen nagy felkészültséggel rendelkező szakember, aki nem csak a múzeumban, hanem az egész városban fantasztikus jártassággal (ismeretekkel) bír.

Posztomban mutatok néhány amatőr fotót. Természetesen nem törekszem teljességre; mindössze a kíváncsiság felkeltése a célom a múzeum - és ezen belül a Cselley-ház - meglátogatása iránt.
 
Cselley-ház
Hangsúlyozottan turista-fotó... nem törekedtem a ház környékéről a zavaró objektumok eltüntetésére. Vallom, jobb így - azt láttatom, amit a turista lát, ha a múzeumot keresi.
Emlékszoba
Jelenleg a mi látogató csoportunkkal van tele 😀
Emlékszoba
Gyurkovics Tibor otthoni dolgozószobájának eredeti tárgyai. Az emlékszobában természetesen nagyon sok személyes tárgy van kiállítva. De mint említettem, csak az érdeklődés felkeltése a célom, nem akartam "leltárt" csinálni a kiállított tárgyakról.
Kőtár
Az emlékszobából - praktikus okokból - a kőtár megtekintése következett. Tudjuk, hogy környék már a római kor előtt is lakott volt, a rómaiak idejében pedig különösen nagy élet folyt itt. Jelenleg folyik az egész Duna-mente erődrendszerének világörökségi elismertetése.

A séta az emeleti helyiségekben folytatódott.
Nagyterem 
18-19.-ik századi iparművészeti kiállítás.
"
A Cselley-ház a Gyurkovich gyűjtemény mellett iparművészeti kiállításnak is otthont ad. A XVII. és XVIII. századi bútorok között láthatunk itt felvidéki főnemesi család megrendelésére készült födeles ágyat, valamint későreneszánsz kori kelengyeládát is. A barokk bútorművesség magas színvonalát dicsérik a teremben található, gazdagon díszített intarziás írószekrények, a komódok és a ruhásszekrények is." - idézet a museum.hu honlapról.
Lásd: fent
Az emeleten hosszasan időztünk a hatalmas, gyönyörű, gazdag Gyurkovics-hagyaték megnézésével. Hatalmas képtár, és művészi értékű használati eszközök kápráztattak el bennünket.
Porcelánok
Porcelánok
Porcelánok
Porcelánok
A tárgyak természetesen vastag üveg (plexi?) falak mögött voltak. Tükröződés, átlátás... első pillanatra bosszantó dolog, ha fotózni akarjuk őket... aztán úgy látom, nem is nagy baj ez! Bár kicsit zavaró, de van egy fílingje: életszerű, mozgalmas, a helyszíni jelenlét érzetét kelti.
Csodálatos!
Nem vaku fénye tükröződik, minden képemet vaku nélkül, kézből készítettem. A csillanó fényeket a helyiség megvilágítása okozza.
Képgyűjtemény
Gyönyörű festmények...kellő mennyiségű információval ellátva minden kép. Itt épp egy társunk tanulmányozza (olvassa) a képhez írt verset.
Képgyűjtemény
Mondhatom, pazar körülmények között látogathatjuk a kiállítást, és csodálhatjuk a legnagyobb festőink alkotásait.
Kép- és műtárgy gyűjtemény
Remélem, sikerült olvasóim érdeklődését felkelteni a Cselley-ház (Hansági Múzeum) meglátogatása iránt. Képeim csak egy parányi ízelítő a gazdag látnivalókból...

Legyen szép napotok...


2018. március 25., vasárnap

Győr régmúlt illatai

Blogomat már jó ideje "hanyagolom" - abban az értelemben mindenesetre, hogy rég írtam új posztot. Hosszú volt a tél, számomra meglehetősen unalmas, és nagyon de nagyon fárasztó! 😇
Aztán a közelmúlt egy helyi eseménye - és a néha már kukucskáló napocska - arra ösztönzött, hogy újra üljek a gép elé...

Kezdem azzal, hogy nem vagyok tősgyökeres győri lakos... de már több, mint 50 éve Győrben élek. Köt tehát a városhoz így is sok emlék, és meg is kedveltem a várost. Otthon érzem magam Győrben.

Egy kis visszatekintés a legutóbbi évtizedek változásaira - szűk körben persze csak. Néhány - egykor - neves iparvállalat sorsáról teszek említést.
Hogy mi köze ennek Győr régmúlt illataihoz? Nemrég történt egy jelentéktelen - sok győri szemében mégis sajnálatos - esemény: az egykori étolajgyár második, nagyobb kéményének a felrobbantása. Mivel még fiatalon a környéken laktam néhány évig, volt módom tapasztalni, milyen "olajgyári" illatokat terített szerte a szél a környéken, amikor bizonyos munkafolyamatok beindultak a gyárban. Most már távol lakom a városban ettől a helytől, ritkán járok arrafelé. A kémény lebontásának hírére azonban fotómasinát ragadtam, és még a robbantás időpontja előtt készenlétbe helyeztem magam - néhány kép készítését tervezve. Ahogy ott "romantikáztam" a sok fotós és mobilozó ember között, szinte az orromban éreztem az egykor oly gyakran érzett illatokat. Illatokat? Hááát... kinek szag, kinek illat... döntse el ki-ki maga, aki érezte azt valaha.
Mint említettem, sok fotózó győri vette körbe a lezárt területet még robbantás előtt. Én is közöttük. Tele is lett a Facebook 1-2 óra múlva ügyes fotósok jó és kevésbé jó képeivel. (Internet) Rám nem ez a gyorsaság jellemző, ezért csak jóval később, mindössze 2 db képpel "képviseltettem magam".

Most úgy döntöttem, nem csak a friss esemény képeivel emlékezem a nagy múltú gyárra - és két másikra is.
Előzetesben annyit, hogy a nagy privatizációs hullám idején külföldi tulajdonba került Győr-Sziget három nagy vállalata is. Az étolajgyár, a kekszgyár és a tejgyár. Az új tulajdonosok aztán villámgyorsan elküldték a munkásokat, a menthető értékeket elvitték, az épületeket pedig lebontatták. Esély sem maradt a gyárak újra üzembe helyezésére.
Nézzük előbb az étolajgyár sorsát - képeken.
Étolajgyár
Mire eszembe ötlött, hogy a gyár elpusztításról képeket kellene készíteni, addigra már csak felhalmozott törmelékkupacok jelezték, hol volt a gyár egykor. És a gyár kettő darab kéménye, mert ezek lebontása nem csak abból állt, hogy ledózerolták az épületek falait.
Étolajgyár
A megmaradt két kémény, hátul pedig az egyik üzemcsarnok vasbeton vázszerkezete látható.
Étolajgyár
Szépség a romhalmazon: a hatalmasra kupacolt törmelékhalmazon rengeteg gyönyörű pipacs nőtt. Hogy honnan kerültek ide a magok, rejtély... 
Étolajgyár
Többször körbejártam a területet. Próbáltam olyan nézetből képeket készíteni, hogy a látvány oldja kissé azt a szomorú hangulatot, amit a helyszín látványa okozott az emberben.
Olajgyár
A képek aktualitását éppen az adja, hogy még látszanak azok az objektumok, melyek lebontása a legtöbb vihart kavarta a győri közvéleményben. A bal oldali kéményt talán 2 vagy 3 évvel ezelőtt robbantották, a jobb oldali kettő napja...
Olajgyár
Ha a fotóamatőr ráhangolódik egy témára, nehéz eldönteni, meddig elég az exponálás. Én is készítettem több képet, mint amennyi - azt gondolom - elég lett volna. Természetesen nem művészi igényű fotókról van szó - egyetlen célja minden képnek, hogy emlékeket idézzen.
Étolajgyár
Félig bontott falak, föld- és téglakupacok, szeméthalmazok... és néhány csodásan virító pipacs az egyik domb oldalában. Így nézett ki 2009-2010-ben az egykor sok családnak megélhetést adó étolajgyár.
Étolajgyár. A robbantás pillanata
Ez már napjaink történelme: az utolsó kegyelemdöfés... a még álló, utolsó olajgyári emlék ledöntése. Sok embernek fájó pillanat, mások vidámabban fogták fel... Vigasz, hogy a már elegyengetett területen lakások fognak épülni.
Étolajgyár
A kémény: derékba törve.
Étolajgyár
"Beteljesedett"

Az étolajgyártól (saroktól sarokig) talán 200 méterre volt egy tejgyár, a Győri Tej. Mondhatni, az egész Kisalföld tejtermését itt dolgozták fel. Sorsa hasonló lett, mint az étolajgyáré. 
Az egykori Győri Tej
Bontásáról sajnos nincsenek képeim. Csupán egyetlen képen tudom bemutatni, milyen célra hasznosult a területe. Szép új lakások épültek... háttérben az olajgyár kéménye látszik.

A következő "illatos" objektum a Győri keksz és Ostyagyár volt. Ez a szó legteljesebb értelmében illatos! Talán sokan emlékeznek még, hogy kedvező széljárás esetén az egész várost beborította az istenien finom vanília-illat esténként. Sajnos, ennek a gyárnak az illatára is csak az orrunkban emlékezhetünk. Sorsa néhány képben bemutatva:
Győri keksz
A minden győri által jól ismert, emblematikus neon-felirat.
Győri keksz
A gyár portája. Sok ember járt be itt is műszakváltáskor. Amíg a külföldi tulajdonos meg nem elégelte...
Győri keksz
Aztán jöttek a rontó-bontó gépek...

Győri keksz
 Mit lehet ehhez hozzátenni ? :(
Győri keksz
Annyi esze persze volt az új tulajdonosnak, hogy a gyártmányokat már gyáraiba áttelepítette, és a márkanevet (Győri Édes) megtartotta. Csak hát más gyár, más technológia... az eredeti győri ízeknek, zamatoknak híre-hamva sincs a mai, máshol készített gyártmányokban.

Más illatok? Igen voltak még. Talán tudják még sokan, milyen "illatot" árasztott a - még ma is működő - szeszgyár egykor! Hatalmas mennyiségben állították elő itt az ipari szeszt (krumplicukor) és kisebb mennyiségben az aromákkal készült szeszes italokat. Ma már sokat finomodott a technológia, ihatóbbak lettek az italok is, a gyárvárosiak életét gyakran megkeserítő szag is eltűnt.
Van tovább? Van! Emlékszünk még néhányan a régi pápai út melletti sertéshizlaldára? ma már az sincs... emlékét is fedje jótékony homály...

Ennyit mára. Legyen szép napotok...