2017. szeptember 3., vasárnap

Gasztrosétány után pincelátogatás

Két évvel korábban, éppen szüret idején részt vettem a Győri Fotóklub Egyesülettel közös fotótúrán Etyek nevű községben. Több emlékezetes momentum megmaradt bennem arról a fotózásról... jelen pillanatban ebből csak annyi a lényeges, hogy azóta is vártam egy különleges alkalomra, hogy újra ellátogathassak Etyekre. El is jött a megfelelő pillanat: értesítést kaptam arról, hogy a községben nagyszabású pikniket rendeznek, mégpedig a Gasztrosétányon. Központi szerepet a finom etyeki borok kóstolása kap... meg persze más finomságok kóstolására is lesz lehetőség.
Örömömre felségem, és itthon tartózkodó leányom is jól fogadta az ötletemet: menjünk Etyekre!
Természetesen a Gasztosétányon kezdtünk. Rengeteg ember járkált le-föl a keskeny, és nem éppen jól járható utcában. Megnéztünk mindent, ami érdekelt bennünket, a nők ajándékokat is vásároltak, én meg csak nézegettem a látogatók kezében a kóstolós boros poharakat. Ha szomjas lettem, ittam a "jó kis" ásványvizemet... bort nem kóstolhattam, mivel a kocsit én vezettem.
De legalább az ebéd jó volt, egy pohár musttal leöblítve.
Más programjaim is voltak a Gasztrosétány után. Látni akartam, van-e élet ilyenkor a Körpincéknél, és a temetőben is terveztem egy fotózást.
A Körpincéknél mindössze egyetlen ajtón láttunk "Nyitva" feliratú táblát, de az ajtó zárva volt, és a kopogásunkra sem jelentkezett senki. Némi reményt az adott, hogy egyik asztal mellett a padon két már üres borospohár árválkodott. Női családtagjaimnak meg az adott türelmet a várakozáshoz, hogy az ajtón szereplő árlista szerint olyan borfajtákat kóstolhatnak, amikről korábban még csak nem is hallottunk.
Etyek - Körpincék részlete
Borpince bejárata
Hát ha kell, várunk... kicsit fáradtak is voltunk már, időnk volt, miért nem várjunk? Én hamar meguntam a tétlenséget, és fotótémák után néztem.
A szellőző kürtő őrzője is borreklám...
Kíváncsi természetem arra ösztökélt, hogy a borpincéken túli helyekre is elsétáljak. Nem találjátok ki, mit találtam ott: hát borpincéket. Mondjuk, ezek többsége már nem volt használatban láthatóan jó ideje, másokon pedig kint volt az "Eladó" tábla.
Kicsivel odébb a temető hátsó bejáratánál találtam magam. Mivel ide ide mindenképpen el akartam jönni, telefonon megnyugtattam a feleségemet, hogy nem vesztem el, csak a temetőben fotózom, ők meg várjanak nyugodtan.
Temetői képeket ide nem teszek, az egy más téma...
Visszafelé haladva az elhagyott pincéknél láttam egy urat, aki jól láthatóan ismerős lehetett ezen a helyen. Váltottunk néhány szót, majd kérés nélkül felhívta a pince tulajdonosát telefonon, hogy jöjjön már vissza a pincéjéhez, mert várják. Tíz perc múlva ott lesz... hangzott az ígéret.
Mire visszaértem, már mások is várakoztak. Örömmel hallották, hogy hamarosan kinyitják az amúgy is hivatalosan nyitva lévő borivót.
A már nyitott pince
Nekem mániám a borospincék látogatása, és fotózása. Sárospatakon, az ottani Rákóczi-pince meglátogatásakor, és borainak kóstolásakor kedveltem meg az ilyen helyeket. Azóta jártam pincében Tokajon, Hercegkúton, Villányban, és más helyeken is... most egy etyeki pincéhez is volt szerencsém. Sajnos, mint újabban szinte mindenhol, a hordók helyét acéltartályok foglalják el. Modern, és munkatakarékos eszközök a fahordókhoz képest, viszont elveszik a borospince igazi hangulata.
Hangulatos, de "túlmodernizált" csillár
Egy kis romantika
A pince leghangulatosabb szeglete a legtávolabbi ponton. Egy kis emlék a régi időkből, amikor még a hagyományos borászkodás folyt itt. Mint egy kis házikápolna egy főúri kastélyban...
Egy borospince természetesen funkcionális tér, nem a mindenlében-kanál amatőr fotósok kedve szerint van berendezve. Ha tehettem volna, sok dolgot megváltoztattam volna... de csak addig terjedt a bátorságom, hogy a képek kedvéért két darab műanyag rekesz eltávolítására kérjem a tulajdonost. Barátságos volt, megtette a kedvemért.
Díjnyertes borok
Még több díjnyertes bor
Hordó és palackok
Az utolsó fa-hordó a pincében, régen palackozott borokkal a kis házi múzeumban.

Végezetül - miután a velem lévő családtagjaim elfogyasztották a kóstolásnak szánt adagjaikat, mustot és kétfajta bort vásároltunk elvitelre, itthoni fogyasztásra.

Ezúton is köszönöm a borosgazdának, hogy fogadott bennünket!


2017. augusztus 8., kedd

Egy Helios 44-2 objektív bukéja

Műveltebb fotóbarátok talán úgy mondanák, hogy "bokeh"-ja, vagy valami hasonló... De azt, hogy bukéja, legalább ki tudom mondani... 😄
A történet olyan régen kezdődik, hogy kezdhetném úgy is: "Egyszer volt, hol nem volt..."
Tehát valamikor régen vásároltam egy Zenit-E típusú analóg (filmes) fényképezőgépet. Akkoriban kétfajta objektívvel lehetett kapni: Helios 58/2 gyújtótáv/fényerővel, vagy Industar 52/3,5 gyújtótáv/fényerővel. Mivel az anyagiakban sohasem dúskáltam, a kisebb objektívvel szerelt összeállítást vettem meg - kemény 1.500.- jó magyar forintért. Az ár ne tévesszen meg senkit, mondom, hogy "JÓ magyar forintról" van szó!
A gépet nagy megelégedettséggel használtam. Igaz, a fotózáshoz nem sokat értettem, bár jó-néhány szakkönyvet kölcsönöztem abból a célból, hogy tanuljak belőlük. Volt, amit meg is vásároltam. Egyik ilyen saját könyvem sokat foglalkozott az akkori technikákkal. Ismertette a különféle gépek szerkezetét, és az objektívek szerkezeti felépítésével is foglalkozott. Bőven írt az akkori NDK legnépszerűbb Pentacon gyártmányairól, objektívjeiről, majd az orosz/szovjet Zenit-E gépek kerültek sorra. "Eléggé el nem ítélhető módon" megemlítette, hogy a Pentacon gépek dokumentációja a háború után, jóvátétel keretében kerültek a Szovjetúnióba, és ezek alapján indult be a szovjet fényképezőgép-gyártás nagyobb volumenben. A Helios és Industar obik egyértelműen német konstrukciók szovjet adaptációja/másolata. Az idők során aztán persze fejlesztéseket is hajtottak végre rajtuk. A könyv szerint a Helios lágy rajzú, kellemes portréobjektív, míg az Industar kontrasztos, kemény rajzú képeket készít.
Volt egy apa- és fia fotós páros az ismeretségi körömben. Szenvedélyes fotósok voltak; bár inkább én csak szenvedélyes fényképezőgép-gyűjtőknek hívtam őket magamban. Több Praktika gépük volt, az akkori szint legfejlettebb modelljeivel (is) rendelkeztek. Ezek mellé vásároltak egy Zenit vázat is, 300 mm (analóg) teleobjektívvel. Ezt az összeállítást akkoriban fotópuskának hívták, mert egy olyan vállhoz szorítható szerkezetre volt szerelve a cucc, mint ha épp egy puskát használnánk. Nos, ők a Zenit váz helyére betették egyik Praktika vázukat... mégiscsak elegánsabb így, nem igaz? Ezáltal feleslegessé vált egy Pentacon Electrich objektív... hát én ezt gyorsan megvettem tőlük. Így értem el, hogy a saját Zenit gépemhez lett egy 50/1,8 fényerejű objektívem. Igaz, a blendét kézzel kellet "beugrasztani" minden expó előtt, de ezt hamar megszoktam...
A digitális korszak kezdetén igen hamar vásároltam a Vaterán egy konverter-gyűrűt, amivel az Olympus E-510-es vázhoz csatlakoztathattam a Pentacon objektívemet. Készítettem is elég sok jól sikerült próbafelvételt. Üzemszerűen mégsem használtam ezt az obit, mert elbűvölt az Olympus gyors és pontos autófókusza. A Pentacon használatát emellett igencsak macerásnak találtam.
Aztán történt, hogy egyszerre csak az egész internet tele lett a Helios obik dícséretével, annak csodás bokeh-jeivel, és háttérelmosás képességével. Nem ugrottam rá a témára, hisz nekem akkor már voltak tapasztalataim a Pentaconnal. 
Egészen addig, míg egy barátom azt mondja, van neki egy Helios objektíve. Teljesen felesleges, már ki is van téve a kamrába, az értéktelen holmik közé. Erre feltámadt a kíváncsiságom... mi lenne, ha kipróbálnám? Legalább megtudnám, mit s dícsér az internet fotós közössége...
Az objektívet megkaptam, hazavittem. Otthon aztán ért a meglepetés: a Pentaconnal használt konverter gyűrű nem alkalmas a Helios használatához! Az M42-es menet passzol, viszont a tárgytávolság állító gyűrű nekiütközik a konverter peremének a végtelen állás környékén. Már majdnem sikertelennek minősítettem a kísérletet, amikor tudomásomra jutott, a környéken működik egy áruforgalmazó, aki fényképezőgép tartozékokat is forgalmaz. Felvettem vele a kapcsolatot - de sajnos az ő által ajánlott konverter gyűrű is alkalmatlan volt a Helioshoz. A Nikon gépemmel meg sem próbáltam párosítani az obit, mert tudtam, hogy azon a vázon csak lencsés gyűrűvel működne. Viszont sokan állítják, ez a lencse nagyon sokat ront a képminőségen. Akkor tegyünk egy próbát a Sony MILC-el! És láss csudát: a NEX-M42 konverteren akadály nélkül működött a Helios! Igaz, a végtelen élesség nem a végállásban van, de ez elhanyagolható...
Ma az unokám kijelentette, hogy kirándulni szeretne, menjünk el vonatozni. Ha egy unoka kíván valami... nos, hát elvonatoztunk Komáromba. A Heliossal szerelt Sony-t vittem magammal. Gondoltam, csak akad valami menet közben, ahol csinálhatok néhány próbafelvételt. Az első ilyen helyszín egy játszótér volt.
Sony NEX-3 - Helios
Mondhatom, megszenvedtem a géppel. Sehogy se állt kézre! Elektronikus vagy átnézeti keresője nincs, a hátfali monitoron a déli napfényben alig láttam valamit. Azt szinte egyáltalán nem, mikor éles a kép! Gyakorlatilag csak a tárgytávolság állító gyűrű jelzéseire hagyatkozhattam. Tisztára, mint az őskorban! Most aztán igazán profinak érezhettem magam:  100 képből lett 1 jó! 😀 (Na, azért nem ám!)
Sony NEX-3 - Helios
Elmentünk ebédelni. Itt már a lurkó is jobban elült a fenekén, és én is jobban figyelhettem a gépre. Az asztal közepén egy vázában sárga tulipánok voltak. Ezt szándékosan a helyén hagytam, hogy lássam, hogyan alakul a kisfickó előtti és mögötti tér elmosódása.
Többet most nem szövegelek. Nézzetek meg néhány képet, és nyilvánítsatok véleményt, ha kérhetlek Benneteket!
Sony NEX-3 - Helios
Sony NEX-3 - Helios
Sony NEX-3 - Helios
Sony NEX-3 - Helios
Sony NEX-3 - Helios
Sony NEX-3 - Helios
Sony NEX-3 - Helios
Sony NEX-3 - Helios
Legyen szép napotok!

2017. június 14., szerda

Henryx City - Keleti vadnyugat

"Témabőségben szenvedek" - mondhatnám, ha panaszkodni akarnék. Pedig nem akarok... ellenkezőleg! Akkor örül a blogger, ha olyan sok helyen jár, hogy alig bírja megírni élménybeszámolóit! Én is jártam olyan helyeken, ahol maradandó élményeket szereztem, szívesen meg is osztanám blogolvasó barátaimmal... de aggaszt, hogy nem szimpatikus dolog, amikor már a csapból is én folyok 😊.
No, még egy posztot szenvedjetek el tőlem, aztán lesz egy kis szünet...

Legutóbb ott maradtam abba, hogy a kamalduli szerzetesek egykori kolostorában jártam. Szép volt, jó, volt, sokáig emlékezetes marad. Főleg amiatt (is), hogy én voltam egyedül egy egész csoport, ezért aztán mindenre tudtam figyelni, és szinte korlátlan szabadságot kaptam az egész épületegyüttes bejárására.
De a távozás ideje is eljött.
Beültem a kocsimba. Addigra eldöntöttem, hogy elmegyek megint a bokodi tóhoz... oda, amely helyet "lebegő falu"-ként ismer kis hazánk nagy része. Csakhogy elfelejtettem, hogy hívják azt az utcát, amelyik a tóhoz vezet Oroszlányban. Az pedig kell a GPS-nek. Úgy okoskodtam, hogy Bokod városközpontját adom meg úticélnak. Számításom szerint akkor azon az úton fogok áthaladni Oroszlány városán, amelyik úton máskor is jártam. Ha ott megyek el az útkereszteződésnél, akkor már tudom, amit kell... 
Tudom magamról, hogy rettentő okos vagyok... azzal mégsem számoltam, hogy a GPS-em még okosabb. De legalább is a helyismerete sokkal nagyobb, mint az enyém! Hiába no, az "Ő" agyában benne van egész Európa térképe... Én meg jó, ha Győrben eligazodok csak úgy...
Beütöttem, hogy menjünk Bokodra... "Ő" majd mondja, merre menjek, én meg majd forgatom a kormánykereket... diktálta is a kedves női hang, hogy azt mondja: "a következő lehetőségnél fordulj balra.." - mondjuk, én jobbra fordultam volna, de hát én mindig hagyom magam, ha egy kedves női hang kedvesen kér valamire.... (mostanság ritkán van részem ilyesmiben). Most is hagytam magam... ez aztán azt eredményezte, hogy a "kertek alatt" mentünk be Oroszlányba. Ezzel viszont elvesztettem a tájékozódási pontomat a tó irányába.
Ha már így alakult, akkor a tómenti fotózást más időpontra halasztom. Akkor az új célpont Császár nevű község, a western-farm. Remélve, hogy a baromi nagy németjuhász kutya megint nem a kapuban sziesztázik...
Mert már jártam ott kétszer is, de mindkét alkalommal csak a kapuig jutottam. Nem bízom én senki kutyájában... pláne nem, ha a kapuban fekszik!
Itt egy vadnyugati helyszín épül
Első megállásom 2013-ban történt. Akkor még csak alakulgatott a dolog. De hát mint tudjuk, a jó munkához idő kell.
Henryx Western City
Szemben már épülgetett a vendégfogadó. A kapuban heverő kutyát kerülve a kerítéshez osontam, és egy lyukon át bekukucskáltam. Bent egy asztalon wiskey és pohár... épp úgy, ahogy fogadni illik a vendéget! Welcome drink... csak az a kutya ott ne lett volna! 
Henryx Western City
Meg van itt kérem minden, ami kell a vadnyugaton! Kocsma, pia, lövöldözés esetére koporsó...
Henryx Western City
Azt meg csak most látom, hogy nem jó helyen parkoltam :-(

A következő alkalom, hogy itt jártam, 2015 évben esett meg. Akkor már a rezervátum építése előre haladottabb állapotban volt.
Henryx Western City
A vonatszerelvény mindenesetre sok fejlődést mutatott. Ha nem tévedek, turista szállás, és étterem lesz berendezve benn.

El is értünk a jelenhez. 2017-et írunk... csak a pontosság kedvéért :-)
Csodák csodája: nem volt kutya a kapuban! Ennek okán bemerészkedtem. Pár lépés után aztán megláttam a Cerberust, de akkor már kapun belül voltam. Zabszem... de a lusta állat még csak a fejét se vette fel a porból, nemhogy elijesztegetni akart volna!
"Berugtam" a lengőajtót... helyesebben óvatosan bekukucskáltam, majd beoldalogtam... honnan tudjam, hány félrészeg tehénpásztor szorongatja a coltját odabenn?
Nem voltak sokan, csak ketten... jól megnéztek, amint próbáltam föltornászni magam az egyik bárszékre. Féltem, ki is dobnak, ha én itt most alkoholmentes sört kérek. Mert hát úriember whiskey-t iszik, nem üdítőt! De nem dobtak ki. A kocsmárosné is csak azt kérdezte: "Soproni jó lesz?" Persze, hogy jó lesz, csak hideg legyen!
Semmi perc alatt előttem a sör. Kicsit fura formája van ennek a korsónak... forgatom körbe... se füle, se farka! Jobban megnézem: dunsztos üveg! Hogy kell inni ebből? Végül két marokra fogtam, aztán csak sikerült!
A sikeren felbátorodva megkérdeztem a kocsmárosnét, szabad-e itt fotózni. Tudtam hogy szabad, hisz láttam már képeket a helyről, de hát így illik... persze hogy szabad, nézzen meg mindent - válaszolták.
Henryx Western City
Henryx Western City
Ő egy snájdig tüzértiszt, egyenesen a polgárháborúból.
Henryx Western City
Amikor az épületekkel körülvett, zárt udvarra értem nézelődésem során, bizonyos "személyi szükségletem" támadt. Nem csoda, eddig már bennem volt legalább két liter folyadék reggel óta. Körülnéztem a "telefonfülke", más néven "fésülködő hely", egyszerűen pedig csak egy WC-t keresve. Látok is erre utaló feliratot. Bementem, de azt hittem, rossz helyen járok! Ez is csak díszlet, korhű utánzat, mint minden ezen a helyen? Vagy mégis ez a hivatalos "illemhivatal?" Belekukucskáltam a vödörbe: van benne lefolyó. Megnyitottam a csapot: folyt a víz. Összefoglaltam magamban a tapasztaltakat: van vödör, van beépített lefolyó, van öblítővíz, kezet is lehet itt mosni... akkor rendeltetésszerűen használni is lehet. Használtam. De csak akkor nyugodott meg a lelkiismeretem, amikor kifelé jövet a sarkig tárt ajtó mögött megláttam a női használatra rendelt fülkét. 😉

Henryx Western City
Mert mindig csak a rohanás! Csoda, ha így járnak a postakocsik kerekei?
Henryx Western City
Henryx Western City
A nagyterem egyik sarka. A tulajdonosnak nagy tervei vannak! Ökörsütést, korhű bálokat, esküvőket, sőt még színházat is szeretne rendezni a jövőben a farmján. "Mert Ő mer nagyot álmodni"
Henryx Western City
Ez a kerék úgy áll itt, mint ha az élet értelmén gondolkodna. Vagy legalább azon, hogy került ő ide?
Henryx Western City
Megy ám az üzlet! Hát persze, valamiből élni kell, és a költségek is nagyok! Nézegettem a kalapokat, erről eszembe jutott egy régi Vas megyei mondás: "Egy hétig nem eszek, de egy ilyet veszek..." :-)
Nem estem kísértében, mert épp nem volt nyitva a bolt...
Henryx Western City
Ezt csak azért, azt ne higgyétek, hogy az én gépem csak színes képet tud csinálni! :-)
Henryx Western City
Ha valaha lesz egy ilyen nyergem, lovat is veszek hozzá, 'Isten uccse!
Henryx Western City
Hölgykalap... hogy örülne neki a feleségem!
Henryx Western City
Hol késik már megint a tüzesvíz? Biztosan a vámosok akadékoskodnak megint!

Sok kép össze-vissza, semmi logika nélkül... pedig készítettem ám annyit, hogy belefáradtam már itthon, mire a 80%-át kiselejteztem. Ennyi rossz képet, mint ott, életemben nem csináltam talán összesen se! Hiába no, öreg a fotós, öreg a kocsi, nincs benne légkondi, fölmelegedett az agyvizem, amire ide jutottam. Több képet ide se merek tenni, mert ha meglátják a kedvenc fotóklubomban, még a pártoló tagságot is megvonják tőlem! 😆😆😆

Legyen szép napotok!




2017. június 13., kedd

A Fáni-völgy, és a Néma barátok kolostora

A legkisebb mértékig sem vagyok botanikus, mégis valami különös érdeklődés vesz erőt rajtam, ha találkozom néhány vadvirág nevével. Ilyen virág a kockásliliom, leánykökörcsin, a kornistárnics, a turbánliliom... és még néhány. Mindegyikhez emlékek is fűznek; régi, kellemes fotótúrák emlékei.
Az elmúlt napokban éppen a kockásliliom fotózása volt aktuális. Kalkuláltam magamban, mikor lesz a legmegfelelőbb időpont, hogy elmenjek a Vértesbe új képeket készíteni. Mivel a virágnyílás időpontja nagyban a helyi klíma alakulásától függ, nagy szerencse kell ahhoz, hogy éppen a jó időpontban menjen oda az ember... Száz kilométer távolságból nem lehet a virágzás alakulását biztonságosan követni.
Idén a tavalyi fotózás időpontját választottam. Rögtön elárulom, nem volt szerencsés választás. Összesen egy darab elárvult, már bizony alaposan viseltes állapotú virágot találtam. Hogy mégse jöjjek haza kép nélkül, készítettem róla néhány fotót, ez igaz, de nagy csalódottságomban nem nagy lelkesedéssel. Több, szebb pedig nem volt égen-földön, pedig bejártam érte nagy területet az igen nehezen járható, meredek domboldalon. A talajon nagy "mászkálás" nyomai látszódtak. Jobb híján arra gondoltam, lelketlen fotósok 😣 taposták össze előttem a hunyorokat, meg más növényeket. (Aztán később egy kedvelt blogger ismerős felvilágosított, hogy őzek, vagy muflonok lehettek, amiknek kedvenc csemegéje a kinyílt turbánliliom). 
Turbánliliom
Ez az az egyetlen virág, amiről képet készíthettem. Jól látszik, hogy korábban volt mellette egy másik is, amit vagy lelegeltek a "kis alattomos virágzabálók", vagy egyszerűen csak elnyílt, és lehullott.
Harangvirág
Baracklevelű harangvirág
Nem túl elégedetten indultam visszafelé. Út közben - jobb híján - harangvirág fotózással próbáltam vigasztalni magam. Nem tudom, a két, színeiben eltérő virág azonos faj-e, vagy csak színváltozatok, de az tény, hogy nagyon szépek voltak. Volt sok mindkét változatból.
A visszaúton eszembe jutott, feleségem említette, szedjek bodzavirágot, ha látok valahol. Láttam. De azt nem fényképeztem, viszont begyűjtöttem belőlük egy adagot. Azóta remek bodzaszörpöt iszogatunk idehaza 😀

Visszaülve a kocsimba azt latolgattam, hová tovább innét... Mi esik útba? Igen, Majk... a néma szerzetesek (fehér barátok) kolostora. Meg a tó Bodajkon. Aztán ott van a Henryx farm... Hát akkor indulás! Ami az időbe belefér, az nem marad ki!

Amint Oroszlány felé haladva elmentem a Bányamúzeum feliratú tábla mellett, kísértésbe estem, hogy benézzek... de nem tettem, mert tudtam, így is túlterveztem magam, nem lesz idő mindent megnézni. A bányával együtt meg végképp nem. Majd később...

Az Oroszlányhoz tartozó Majkpusztán aztán beálltam a parkolóba. Előbb a tó partján lévő étteremben ettem egy "lájtos" ebédet, majd a kolostor épületei felé indultam. Itt is jártam már... először egy fotóstárssal... akkor éppen lekéstük az idegenvezetést, de a kapus szíve megesett rajtunk, és az udvarba beengedett minket. Azt mondta, járjuk körbe - nem tudom, hányszor - a csonka templomtornyot, és figyeljük meg, mi történik velünk. Köröztünk is szorgalmasan, a csoda azonban elmaradt... 😉
Most egyedül voltam. Kivártam az egész órát (kb. fél órányi várakozást jelentett ez). Akkor aztán kiderült, hogy belőlem áll a csoport... Sebaj, annál jobb nekem! A pénztárnak már nem, mert még nekem se kellett fizetni az életkoromra tekintettel.
Kísért egy nagyon barátságos idegenvezető. Sokat beszélt, türelmes volt, biztatott, hogy fényképezzek le mindent, ami tetszik. 
Majk, Kamalduli kolostoregyüttes
Majk, Kamalduli kolostoregyüttes
A fenti képek még a várakozás idején készültek, miközben a kolostor kertjében sétálgattam.
Egy cellaház kertje
Cellaház lakószobája
Ha celláról beszélünk, nekem mindig egy kicsi, kényelmetlen szobácska jut az eszembe. Börtöncella, remete-cella... Itt cellaházról beszélünk. Minden cellaház azonos alaprajz szerint készült, 80 négyzetméter alapterületű, és egyetlen szerzetes lakta. Volt hozzájuk egy kellemes méretű udvar, kert, ahol a szerzetes dolgozhatott, megtermelhette magának, amire szüksége volt. A házban műhelyszoba, kamra, beépített illemhely (!) - és ami a legfontosabb, minden szerzetes számára saját házikápolna!
Egyszemélyes házikápolna
Az egykori kolostorban ma már nem élnek szerzetesek. Egyetlen cellaház látogatható a turisták számára, amely teljesen korhűen, élethűen van berendezve.

A cellaházból a kolostor refektóriumába vezetett az utunk.
Refektórium
Gyönyörű... az egyike a legszebb helyeknek, amiket eddig láttam. A szemközti falon az Utolsó Vacsora jelenete van megfestve. A fotómon nem látszik jól, de balról nézve a negyedik (csillártól jobbra) apostol személyében egy kamalduli szerzetes van megfestve (a rend jellegzetes fehér köpenyében).
Refektórium
Szabadott fotózni az egész kolostorban, akár vakuval is. A refektóriumban azonban tiltva volt a vakuhasználat. A fenti kép emiatt rendkívüli szoftveres "gyötrésnek" lett kitéve... Minden hibája ellenére ragaszkodom hozzá, mert a terem egyik legszebb látványát nyújtja még így is. 
Kastélyszárny. Vadászterem
A szerzetes rendek feloszlatása után a fenntartó-tulajdonos gróf lakó- és vadászkastélyt rendezett be itt. (Közben azért történt egy-és más, erről nem akarok írni - barátod a Google!)
Íróasztal a gróf dolgozószobájában
Hölgyszoba a grófné számára
Íróasztal és szekreter az egyik Rákóczi emlékszobában
Rákóczi Ferenc fejedelem ugyan soha nem járt Majkon, de a szabadságharca leverése után néhány évig Franciaországban, az ottani kamalduliaknál talált menedéket. Ennek emlékére hoztak létre a magyar kamalduliak is három emlékszobát, Rákóczi relikviákkal.
Helytörténeti múzeum
Lengyel fotóművész kiállítása Majkon, a lengyel kamalduliak mai életéről készült képekből.
Konyha
Konyha
Az egyik közösségi kápolna

Az utolsó képekhez már nem nagyon van mit hozzáfűzni. Csodálnivaló volt minden, amit láttam... az élmény teljességét átadni szavakkal úgysem tudná. Jó szívvel ajánlok mindenkinek egy látogatást a kolostorban, akinek csak lehetősége van rá.

Legyen szép napotok...