2018. január 28., vasárnap

Tavaszváró fotózás ködben

Az elmúlt néhány hét nem volt igazán eredményes számomra, ami kedvenc hobbimat illeti. Részt vettem ugyan néhány rendezvényen, ahol fényképeket készíthettem, de igazán csak a szabadtéri fotózásokon érzem elemében magam. Az igyekezet meg is volt bennem, hogy menjek a környékre fotótémát keresni... de vagy az időjárás, vagy más elfoglaltságom visszatartott. Volt más bosszúságom is; valaki a szabad ég alatt parkoló kocsim első ütközőjét törte meg kissé, legutóbb pedig bal lábam kényszerített rövid pihenőre. 
De a lényeg: mostani hétvége előtt egy kedvelt fotós barátom feltette nekem a kérdést; van-e kedvem más barátokkal együtt fotózni menni! Hát persze hogy van, hisz a meteorológiai előrejelzés - kvázi - kedvezőnek mondható, de azért a lábfájásom alakulását csak reggel tudom elbírálni. Efelől fotós barátom megnyugtatott; az Ő kocsijával megyünk, Ő fog vezetni! Ez a probléma tehát nem probléma...
Megállapodtunk egy programtervezetben is: Bábolna-Ölbőpuszta a lókarámoknál, és tavaszi virágok fotózása Pannonhalmán, az arborétumban.
Szombat reggel aztán sűrű ködre, ködszitálásra ébredtünk. A lófotózás tervét azonnal elvetettük, mert Bábolna és Ölbőpuszta közötti út életveszélyes olyan időben, ha nem látjuk teljes biztonsággal, hol vannak az úton a hatalmas kátyúk. 
Marad tehát Pannonhalma.
Azt gondoltam, az arborétumi séta nem tölti ki az időnket, ezért javasoltam, nézzük meg előbb a hegy lábánál a pincemúzeumot. Ha nyitva van... de nem volt nyitva. Egész januárban zárva van... nagy sajnálatomra, mert jól tudtam, hogy a szép iránt fogékony társaimnak biztosan tetszett volna. No, akkor majd februárban...
Nem minden nap adódik az amatőr fotós életében, hogy sűrű ködben fotózhat. Még el sem értük az arborétumot, de már terveztük, hogy milyen vízcseppes képeket, ködös háttereket fogunk képre venni.
Szeretem a vadvirágos képeket, de már régóta még jobban szeretem az emberábrázolást, mint fotós műfajt. Nem azt mondom, hogy jól tudom csinálni, de szeretek kísérletezni vele. Személyes tapasztalatom már, hogy nem könnyű jó személyfotóssá válni. Nem műtermi fotózásról beszélek, az egy más dolog. Turistafotósként az utca emberét fotózni, vagy éppen a normál elfoglaltsága közben fényképezni embereket. Sajnos, ez a ténykedés szinte halálra lett ítélve bizonyos jogszabályok által... igen nagy sajnálatomra. De hát ez van. 
Az arborétumban fotóztam virágokat, vízcseppeket... - és fotóztam a társakat is. Ezek közül a képek közül mutatok néhányat; az érintett személyek utólagos szíves engedelmével...
Szártalan kankalin
Az első virág az arborétumban egy kis szártalan kankalin volt. Jól látszik, hogy az éjszakai fagyok megviselték, de mutatott nekünk néhány szép friss virágot is.
Nemes hunyor
Tudjuk, hogy az arborétumban sok, csodálatosan szép hunyor nyílik; persze nem most, hanem a maga idejében. Izgatottan kerestük a lelőhelyüket, mit mutatnak így január vége közelében. És láss csodát: néhány nyiladozó bimbót már most találtunk!
Tündércserje
Tündércserje
Tündércserje. Nem volt még teljes nyílásban, többnyire köztes állapotban lévő bimbókat találtunk. A köd vastagon megült a virágokon, ágakon... szép látványt nyújtott! Sajnos, képeimmel az eredeti élményt nem tudom érzékeltetni.
Mária
Az arborétum nyitott, bárki által látogatható. Arra azonban figyelemmel kell lenni, hogy a bencés apátság része. Elvárt az ehhez illő viselkedés is!
Kis társaságunk egyik fele
A Hölgy költő, -író, több kötetet jelentetett meg mostanáig. Férje fotóamatőr. Neveket szándékosan nem említek...
Téltemető
A hunyorok mellett ezeket a virágokat kerestük legnagyobb figyelemmel. Tudtuk, hogy sokfelé nyílnak már; de hogy hol mikor, az erősen klímafüggő. Örömmel láttuk, hogy itt is nyílnak már, holott a szokásos virágzási idejük február végén - március első felében van.
Vízcseppek
Séta közben - megjegyzem, legtöbbször négyen négy felé szétszóródva - nézegettük a virágokat a talajszinten, és feljebb, a fák ágaira is figyeltünk. 
Téltemető
Aztán újra lefelé. Makrózni egy 40-150 mm gyújtótávolságú objektívvel próbáltam. Ez az obi nem kifejezetten erre a célra való, de elégedett vagyok az eredménnyel.
Virágok az avarban
Csapattag...
Szenvedélyes, és sikeres fotóamatőr. Nem utolsó sorban jól képzett; remek, modern technikával, és nagyfokú elméleti tudással rendelkezik a fotózásról. Aktív irodalmár, novellista!
Képkomponálás
Emlékkép Pannonhalmáról
Kikeleti Bangita
Egy csepp minimál
"Köd előtte, köd utána"
A mindig élen járó, témát kereső fotóstárs lett ebben a pillanatban a fotótéma. Mi hárman mögötte jóval lemaradva láthattuk, mennyire érdekes a ködös háttér előtt mozgó emberalak. Kiabáltunk neki, maradjon ott egy kicsit, amíg néhány felvételt készítünk. Aztán persze fotózkodott mindenki mindenkivel... 😀
Hunyor
Hunyor
Kifelé (az arborétumból) újra elhaladtunk a kedvenc hunyorok mellett. Nem állhattuk meg, hogy újabb képeket ne készítsünk...
Apátsági főbejárat
A köd nem csillapodott, egyre sűrűbb lett. Ez a helyzet új lehetőséget kínált, hogy az egyébként már sokszor megfotózott témákat új megközelítésben rögzítsük.
I. Szent István, az alapító
Ködös képeim kedvence ez a fotó...

Innen még elsétáltunk a Milleniumi emlékmű, és a szerzetesek temetkezési helyéül szolgáló kápolna felé. Egészen a kilátó toronyig. Felmenni azonban nem láttuk értelmét, hisz a nagy köd miatt amúgy sem láttunk volna semmit.

Szép napunk volt, kellemes élményeket szereztünk.
 

2017. október 31., kedd

Most már tényleg Kolozsvár...

Tudom, senki sem kért arra, hogy írjam le, mikor merre jártam, és toljam arcotok elé a monitorra jól, vagy inkább rosszul sikerült képeimet. De ha jó idő van, és a közérzetem is jó, akkor megyek újabb fotósétára, ha rossz idő van, akkor meg böngészem az internetet. Aztán ha "eddig, eddig, eddig"  (mint Cilike, ugye tudjátok, ki Ő?) vagyok a politikai acsarkodással, meg a sok ostoba világmegváltó felfedezést bejelentő poszttal, leülök én is a gép elé, és írok egy újabb világmegváltó blogposztot. Illetve nem világmegváltó, hanem világfelfedező posztot. 
Ma - Torda után - visszatérek Kolozsvárra. A korábbi, nosztalgikus posztom után a közelmúltbeli kirándulásról fogok képeket mutatni. 
Amint beért az autóbusz a városba, hamarosan ez a kép fogadott. Nagy volt a meglepetés a részemről, hisz nem ilyen kép élt bennem Kolozsvár utcáiról. Ez már világvárosi forgalom, (és világvárosi káosz egyúttal, tegyem hozzá). Igaz, a káosz a képen nem látszik. Szóval óriási nagy a fejlődés az utóbbi néhány-tíz évben, ez nem vitatható.
Kolozsvár főtere
"Kolozsvár (románul 1974-ig Cluj, ma Cluj-Napoca, németül: Klausenburg, néha Clausenburg, latinul: Claudiopolis, szászul Kleusenburch, jiddisül: קלויזנבורג, Klojznburg) Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Bukarest után Románia második legnépesebb városa. Az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye székhelye." - Wikipédia... Mielőtt elfelejteném a várost bemutatni.
A kép - így templom és szobor - Kolozsvár jelképének is felfogható. A gyönyörű Szent Mihály templom, és Mátyás király szobra együtt. A tér - mint tudja mindenki - sok hányattatáson ment át Funár polgármesterkedése idején, de ma már szépen rendbe van téve. Minden magyar turista számára kötelező program a térre ellátogatni!
A tér jobb oldali házsora
Szép paloták a tér jobb oldalán- Kár, hogy egyet éppen most tataroznak, alaposan elrontja a látványt. 
A szoborcsoport.
Mátyás király, és hős vezéreinek ábrázolása.
Szent Mihály templom
Természetesen belül is megcsodáltuk a legendás templomot. Engem meglepetésként ért, hogy a templom a római katolikus felekezeté... nem tudom miért, de szentül hittem, hogy a református felekezet tulajdonában van.
A nagyon szép szentély
A templomról ezen a linken olvashatunk többet. Én nem szándékozom bő ismertetést adni olyan dolgokról, amiről magam is csak keveset tudok.
Falfestmény maradvány
Kolozsvárról nem lehet addig eljönni, amíg Mátyás király szülőházát is meg nem néztük. Mi is megnéztük...
Mátyás király szülőháza.
 A bronztáblák feliratai közül csak a magyar nyelvűt olvassuk el. Az angolt az se, aki ért angolul, mert vagy a guta üti meg mérgében, vagy a nevetéstől kap vértolulást... tehát hagyjuk.
A Szamos
Kolozsvár - még egy operettben is megénekelt - folyója, a Szamos. Egy pillantást vetni rá megérdemli...
Nem állhattam meg, hogy ezt az ablakot le ne fotózzam, és a képet ide ne tegyem. Szinte hallom, mit olvasnának a fejemre ezért a képért a fotóklubban! De én így találom szépnek, és passz!
Szent György
Ha blogposztot írok, és nem akarok blődségeket összehozni, akkor gyakran puskázok a Wikipédiából. Mint most is:
"A kolozsvári Szent György-szobor (románul Statuia Sfântului Gheorghe) a Farkas utcai református templom előtt áll, a hársfák alatt. Az eredeti művet 1373-ban készítette a kolozsvári testvérpár, Márton és György, és Prágában, a Hradzsin udvarán áll."
Várfal
 Ez a hely is emlékeket ébresztett bennem: régi kolozsvári kirándulásom idején is jártam a várfalnál, és fotóztam a nejemet a lépcsők közelében.

Házsongárdi temető
Ha Kolozsvár, akkor Házsogárd... mióta először hallottam erről a helyről, azóta vágyódtam meglátogatni ezt a híres, sokak által magasztalt sírkertet. Tulajdonképpen nagy szerencsém volt ennek az útnak a programjával. Erdélyiné Magdika, a túravezetőn mint ha csak tudta volna, mit kell nekem látnom Erdély ezen részein. A nagyváradi Szent László templom, a tordai hasadék, Kolozsváron pedig a főtér, és a temető. A jónéhány református és unitárius fakazettás templom pedig csak a hab a tortán! Ja igen! És Torockó, a különleges házaival, a Székelykő bérceivel! 
Hatalmas, impozáns síremlékek
Hatalmas, impozáns síremlékek
Kós Károly, és családja
Hatalmas, impozáns síremlékek
Kőfaragó
Az úrnak valami konfliktusa lehetett a helyi "etnikum" tagjaival, mert a segédjével együtt nagy hangon szidták az egész nációt. Kicsit meglepődtem rajta, nem értettem, miért tartják szükségesnek elmondani nekem a véleményüket...
A költő Dsida Jenő...
A sírkert hatalmas, napokat el lehetne sétálni benne, a síremlékek feliratait böngészve. De hát a turista sorsa az, hogy ebből is kap egy picit, abból is kap egy picit, de ideje ... az aztán nincs semmire!

Köszönöm, ha velem voltatok! Legyen szép napotok!

Szent László-legenda nyomában

Újra kedvet kaptam ahhoz, hogy folytassam blogbejegyzéseimet. Bár a mai napra kirándulást terveztem valahová (mindegy, hová, csak mozogni). Aztán reggel kinéztem az ablakon, láttam a borult, felhős eget, és úgy döntöttem, inkább itthon maradok. Futólag átnéztem a kedvelt (?) közösségi oldalam híreit, aztán választottam néhány képet a mostani posztomhoz.
Mi az a Szent László-legenda? Röviden csak annyit, hogy a Tordai hadasék kialakulását Szent László lovagkirály a kunok (mások szerint úzok) elleni harcaihoz kapcsolják. (Lásd: Google).


Erdélyben, Tordán 1973 őszén jártam először, feleségemmel, a kolozsvári kirándulásunk idején. Néhány fotó is megmaradt abból az időből. Sajnos, az akkori lehetőségek miatt csak pici méretű fekete-fehér papírképeken, melyeket aztán néhány évvel ezelőtt beszkenneltem. (Aki nem olvasta a Kolozsvárról írott posztomat, annak említem, hogy nejem akkoriban néhány hónapos várandós volt). Mondhatom, kalandos kiruccanás volt akkoriban egy látogatás a hasadékban, közel sem olyan kényelmes, mint manapság.
 Ez a néhány kép talán érzékelteti egy parányit azt a hosszú utat, amit gyalog kellett megtenni, hogy a célhoz érjünk. Arról már hadd ne is beszéljek, nyoma sem volt semmi olyan objektumnak, amely a vállalkozó kedvű turisták alapvető igényeit kielégíthették volna. Második alkalommal jó-néhány évtized után, idén, néhány hete jártunk újra ezen a helyszínen. Ma már sokkal kényelmesebben utaztunk az Abdai Vándorbot Egyesülettel. Gyakorlatilag semmi gyaloglás, fárasztó dombra föl, dombról le séta és izgalom közben, jó helyen járunk-e 😅. Kényelmes autóbusz vitt bennünket szinte a hasadék bejáratához. Jóleső érzés volt látni, hogy az első látogatásunkhoz mérten nagyon sok vállalkozás felfedezte a turizmusban rejlő lehetőségeket. Volt bőven lehetőség étel-ital vásárlásra, akár válogatásra is. Csak éppen "fésülködős" (lásd WC, mosdó) helyiséget nem találtuk sehol. Van tehát még miben fejlődni...
Nem szeretném a korábbihoz hasonlóan "hosszú lére" engedni a nosztalgia-beszámolómat, de valami nagyon az eszembe jutott, még az autóbuszban ülve. A gondolat főszereplője egy szamár (csacsi)... Rá is kattintottam erre a jelenetre még a buszból, ablakon keresztül, ahogy ezt a szekeret megláttam. És jót kuncogtam közben... Ez a legutolsó tehát már egy friss kép, fekete-fehérben.

Ott tartunk tehát, hogy autóbuszunk közelít a hasadékhoz. Tamás "Kormányzó úr" biztos kézzel tekergette a volánt a szerpentinen lefelé, és meg is állt egy rövid fotószünetre egy olyan ponton, ahol már gyönyörű rálátás esett a célpontunkra. 
A kilátás lenyűgöző volt, mindannyian örültünk, hogy csodaszép verőfényes napsütésben, kirándulásra ideális hőmérséklet mellett élvezhetjük ezt a napot.
Patak Tordán, hasadék aljában
Kis zubogó a patakban... sokat láttunk hasonlót.
Természetesen nem csak a mi kis csapatunk tartózkodott a helyszínen. Már érkezésünkkor láttunk más autóbuszt is, és személykocsik sokaságát. A turistaút tele volt emberekkel - pici iskolás osztályokkal, felnőtt turistákkal, és nem ritkán láttunk babahordóban pár hónapos babákat is, anyukájuk féltő gondossága mellett...
Mint említettem, ideálisan szép időnk volt. A turistaút jól ki volt építve, biztonságosan lehetett közlekedni. Persze, azért romantikát, és némi izgalmat is tartalmazott az útvonal, különösen tériszonyos látogatók számára. A járható út több helyen is elkeskenyedett, az egymással szemben haladó látogatók csak némi kis ügyeskedéssel tudtak elhaladni egymás mellett. Máshol pedig drótköteleken függő, kiszámíthatatlanul ingó, libegő hidakon kellett átmenni egyik oldalról a másikra. Természetesen mindez a biztonságot azért nem veszélyeztette, mindössze kis izgalmat vitt a dologba... mondhatni maradandó élményt jelentett sokak számára... van mire visszaemlékezni élménybeszámolók során 😏.
A turistaút egy nagyon szép szakasza
Leánykám, útitárs minőségben
Az úton nejem, és első lányom is részt vett. Számunkra különös élményt jelentett, hogy Andi először, mégis másodszor járt ezen a helyen... igaz, először "pocaklakóként", és csak az út egy rövid szakaszáig...

Mindent összevetve: nagyon szép, élménydús kirándulás volt ez.... ja igen, el ne felejtsem! Előzőleg a tordai sóbányában is jártunk. A sóbánya legszebb részén azonban egy nemzetközi drónröptető verseny zajlott. Ezért ott nagy volt a zűrzavar, semmi emlékezetes dolgot nem lehetett épp akkor megnézni. De hát ilyen is van, nem sikerülhet mindig minden, igaz?

Köszönöm, ha posztomat olvastátok, képeimet megnéztétek...
Legyen szép napotok!