2018. március 28., szerda

Betekintés a Cselley-házba

A hét elején részt vehettem egy egész-napos kiránduláson Mosonmagyaróváron a TIT Jelky Geur TIM Győri szervezetének jóvoltából. Ez rövid időn belül a harmadik kirándulásom volt a városban. Korábban a Hansági Múzeumban jártam, ezen a napon viszont több érdekes helyet is felkerestünk; mindenütt nagyon jól tájékozott, és jó előadói készséggel rendelkező vezetők kalauzolásával.

A mostani posztom a kirándulás egyetlen programjáról, a Cselley-ház meglátogatásáról szól. Elöljáróban annyit, hogy ebben a patinás épületben van elhelyezve a nemrég elhunyt, kortárs magyar irodalom egyik óriásának hagyatéka. ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyurkovics_Tibor )

Gyurkovics Tibor szobra a ház előtt
A program első pontja a Gyurkovics-emlékszoba megtekintése volt. Vezetőnk Székely Zoltán úr, a Hanság múzeum igazgatója volt. Tapasztalatból mondhatom, hogy igen nagy felkészültséggel rendelkező szakember, aki nem csak a múzeumban, hanem az egész városban fantasztikus jártassággal (ismeretekkel) bír.

Posztomban mutatok néhány amatőr fotót. Természetesen nem törekszem teljességre; mindössze a kíváncsiság felkeltése a célom a múzeum - és ezen belül a Cselley-ház - meglátogatása iránt.
 
Cselley-ház
Hangsúlyozottan turista-fotó... nem törekedtem a ház környékéről a zavaró objektumok eltüntetésére. Vallom, jobb így - azt láttatom, amit a turista lát, ha a múzeumot keresi.
Emlékszoba
Jelenleg a mi látogató csoportunkkal van tele 😀
Emlékszoba
Gyurkovics Tibor otthoni dolgozószobájának eredeti tárgyai. Az emlékszobában természetesen nagyon sok személyes tárgy van kiállítva. De mint említettem, csak az érdeklődés felkeltése a célom, nem akartam "leltárt" csinálni a kiállított tárgyakról.
Kőtár
Az emlékszobából - praktikus okokból - a kőtár megtekintése következett. Tudjuk, hogy környék már a római kor előtt is lakott volt, a rómaiak idejében pedig különösen nagy élet folyt itt. Jelenleg folyik az egész Duna-mente erődrendszerének világörökségi elismertetése.

A séta az emeleti helyiségekben folytatódott.
Nagyterem 
18-19.-ik századi iparművészeti kiállítás.
"
A Cselley-ház a Gyurkovich gyűjtemény mellett iparművészeti kiállításnak is otthont ad. A XVII. és XVIII. századi bútorok között láthatunk itt felvidéki főnemesi család megrendelésére készült födeles ágyat, valamint későreneszánsz kori kelengyeládát is. A barokk bútorművesség magas színvonalát dicsérik a teremben található, gazdagon díszített intarziás írószekrények, a komódok és a ruhásszekrények is." - idézet a museum.hu honlapról.
Lásd: fent
Az emeleten hosszasan időztünk a hatalmas, gyönyörű, gazdag Gyurkovics-hagyaték megnézésével. Hatalmas képtár, és művészi értékű használati eszközök kápráztattak el bennünket.
Porcelánok
Porcelánok
Porcelánok
Porcelánok
A tárgyak természetesen vastag üveg (plexi?) falak mögött voltak. Tükröződés, átlátás... első pillanatra bosszantó dolog, ha fotózni akarjuk őket... aztán úgy látom, nem is nagy baj ez! Bár kicsit zavaró, de van egy fílingje: életszerű, mozgalmas, a helyszíni jelenlét érzetét kelti.
Csodálatos!
Nem vaku fénye tükröződik, minden képemet vaku nélkül, kézből készítettem. A csillanó fényeket a helyiség megvilágítása okozza.
Képgyűjtemény
Gyönyörű festmények...kellő mennyiségű információval ellátva minden kép. Itt épp egy társunk tanulmányozza (olvassa) a képhez írt verset.
Képgyűjtemény
Mondhatom, pazar körülmények között látogathatjuk a kiállítást, és csodálhatjuk a legnagyobb festőink alkotásait.
Kép- és műtárgy gyűjtemény
Remélem, sikerült olvasóim érdeklődését felkelteni a Cselley-ház (Hansági Múzeum) meglátogatása iránt. Képeim csak egy parányi ízelítő a gazdag látnivalókból...

Legyen szép napotok...


2018. március 25., vasárnap

Győr régmúlt illatai

Blogomat már jó ideje "hanyagolom" - abban az értelemben mindenesetre, hogy rég írtam új posztot. Hosszú volt a tél, számomra meglehetősen unalmas, és nagyon de nagyon fárasztó! 😇
Aztán a közelmúlt egy helyi eseménye - és a néha már kukucskáló napocska - arra ösztönzött, hogy újra üljek a gép elé...

Kezdem azzal, hogy nem vagyok tősgyökeres győri lakos... de már több, mint 50 éve Győrben élek. Köt tehát a városhoz így is sok emlék, és meg is kedveltem a várost. Otthon érzem magam Győrben.

Egy kis visszatekintés a legutóbbi évtizedek változásaira - szűk körben persze csak. Néhány - egykor - neves iparvállalat sorsáról teszek említést.
Hogy mi köze ennek Győr régmúlt illataihoz? Nemrég történt egy jelentéktelen - sok győri szemében mégis sajnálatos - esemény: az egykori étolajgyár második, nagyobb kéményének a felrobbantása. Mivel még fiatalon a környéken laktam néhány évig, volt módom tapasztalni, milyen "olajgyári" illatokat terített szerte a szél a környéken, amikor bizonyos munkafolyamatok beindultak a gyárban. Most már távol lakom a városban ettől a helytől, ritkán járok arrafelé. A kémény lebontásának hírére azonban fotómasinát ragadtam, és még a robbantás időpontja előtt készenlétbe helyeztem magam - néhány kép készítését tervezve. Ahogy ott "romantikáztam" a sok fotós és mobilozó ember között, szinte az orromban éreztem az egykor oly gyakran érzett illatokat. Illatokat? Hááát... kinek szag, kinek illat... döntse el ki-ki maga, aki érezte azt valaha.
Mint említettem, sok fotózó győri vette körbe a lezárt területet még robbantás előtt. Én is közöttük. Tele is lett a Facebook 1-2 óra múlva ügyes fotósok jó és kevésbé jó képeivel. (Internet) Rám nem ez a gyorsaság jellemző, ezért csak jóval később, mindössze 2 db képpel "képviseltettem magam".

Most úgy döntöttem, nem csak a friss esemény képeivel emlékezem a nagy múltú gyárra - és két másikra is.
Előzetesben annyit, hogy a nagy privatizációs hullám idején külföldi tulajdonba került Győr-Sziget három nagy vállalata is. Az étolajgyár, a kekszgyár és a tejgyár. Az új tulajdonosok aztán villámgyorsan elküldték a munkásokat, a menthető értékeket elvitték, az épületeket pedig lebontatták. Esély sem maradt a gyárak újra üzembe helyezésére.
Nézzük előbb az étolajgyár sorsát - képeken.
Étolajgyár
Mire eszembe ötlött, hogy a gyár elpusztításról képeket kellene készíteni, addigra már csak felhalmozott törmelékkupacok jelezték, hol volt a gyár egykor. És a gyár kettő darab kéménye, mert ezek lebontása nem csak abból állt, hogy ledózerolták az épületek falait.
Étolajgyár
A megmaradt két kémény, hátul pedig az egyik üzemcsarnok vasbeton vázszerkezete látható.
Étolajgyár
Szépség a romhalmazon: a hatalmasra kupacolt törmelékhalmazon rengeteg gyönyörű pipacs nőtt. Hogy honnan kerültek ide a magok, rejtély... 
Étolajgyár
Többször körbejártam a területet. Próbáltam olyan nézetből képeket készíteni, hogy a látvány oldja kissé azt a szomorú hangulatot, amit a helyszín látványa okozott az emberben.
Olajgyár
A képek aktualitását éppen az adja, hogy még látszanak azok az objektumok, melyek lebontása a legtöbb vihart kavarta a győri közvéleményben. A bal oldali kéményt talán 2 vagy 3 évvel ezelőtt robbantották, a jobb oldali kettő napja...
Olajgyár
Ha a fotóamatőr ráhangolódik egy témára, nehéz eldönteni, meddig elég az exponálás. Én is készítettem több képet, mint amennyi - azt gondolom - elég lett volna. Természetesen nem művészi igényű fotókról van szó - egyetlen célja minden képnek, hogy emlékeket idézzen.
Étolajgyár
Félig bontott falak, föld- és téglakupacok, szeméthalmazok... és néhány csodásan virító pipacs az egyik domb oldalában. Így nézett ki 2009-2010-ben az egykor sok családnak megélhetést adó étolajgyár.
Étolajgyár. A robbantás pillanata
Ez már napjaink történelme: az utolsó kegyelemdöfés... a még álló, utolsó olajgyári emlék ledöntése. Sok embernek fájó pillanat, mások vidámabban fogták fel... Vigasz, hogy a már elegyengetett területen lakások fognak épülni.
Étolajgyár
A kémény: derékba törve.
Étolajgyár
"Beteljesedett"

Az étolajgyártól (saroktól sarokig) talán 200 méterre volt egy tejgyár, a Győri Tej. Mondhatni, az egész Kisalföld tejtermését itt dolgozták fel. Sorsa hasonló lett, mint az étolajgyáré. 
Az egykori Győri Tej
Bontásáról sajnos nincsenek képeim. Csupán egyetlen képen tudom bemutatni, milyen célra hasznosult a területe. Szép új lakások épültek... háttérben az olajgyár kéménye látszik.

A következő "illatos" objektum a Győri keksz és Ostyagyár volt. Ez a szó legteljesebb értelmében illatos! Talán sokan emlékeznek még, hogy kedvező széljárás esetén az egész várost beborította az istenien finom vanília-illat esténként. Sajnos, ennek a gyárnak az illatára is csak az orrunkban emlékezhetünk. Sorsa néhány képben bemutatva:
Győri keksz
A minden győri által jól ismert, emblematikus neon-felirat.
Győri keksz
A gyár portája. Sok ember járt be itt is műszakváltáskor. Amíg a külföldi tulajdonos meg nem elégelte...
Győri keksz
Aztán jöttek a rontó-bontó gépek...

Győri keksz
 Mit lehet ehhez hozzátenni ? :(
Győri keksz
Annyi esze persze volt az új tulajdonosnak, hogy a gyártmányokat már gyáraiba áttelepítette, és a márkanevet (Győri Édes) megtartotta. Csak hát más gyár, más technológia... az eredeti győri ízeknek, zamatoknak híre-hamva sincs a mai, máshol készített gyártmányokban.

Más illatok? Igen voltak még. Talán tudják még sokan, milyen "illatot" árasztott a - még ma is működő - szeszgyár egykor! Hatalmas mennyiségben állították elő itt az ipari szeszt (krumplicukor) és kisebb mennyiségben az aromákkal készült szeszes italokat. Ma már sokat finomodott a technológia, ihatóbbak lettek az italok is, a gyárvárosiak életét gyakran megkeserítő szag is eltűnt.
Van tovább? Van! Emlékszünk még néhányan a régi pápai út melletti sertéshizlaldára? ma már az sincs... emlékét is fedje jótékony homály...

Ennyit mára. Legyen szép napotok...


2018. január 28., vasárnap

Tavaszváró fotózás ködben

Az elmúlt néhány hét nem volt igazán eredményes számomra, ami kedvenc hobbimat illeti. Részt vettem ugyan néhány rendezvényen, ahol fényképeket készíthettem, de igazán csak a szabadtéri fotózásokon érzem elemében magam. Az igyekezet meg is volt bennem, hogy menjek a környékre fotótémát keresni... de vagy az időjárás, vagy más elfoglaltságom visszatartott. Volt más bosszúságom is; valaki a szabad ég alatt parkoló kocsim első ütközőjét törte meg kissé, legutóbb pedig bal lábam kényszerített rövid pihenőre. 
De a lényeg: mostani hétvége előtt egy kedvelt fotós barátom feltette nekem a kérdést; van-e kedvem más barátokkal együtt fotózni menni! Hát persze hogy van, hisz a meteorológiai előrejelzés - kvázi - kedvezőnek mondható, de azért a lábfájásom alakulását csak reggel tudom elbírálni. Efelől fotós barátom megnyugtatott; az Ő kocsijával megyünk, Ő fog vezetni! Ez a probléma tehát nem probléma...
Megállapodtunk egy programtervezetben is: Bábolna-Ölbőpuszta a lókarámoknál, és tavaszi virágok fotózása Pannonhalmán, az arborétumban.
Szombat reggel aztán sűrű ködre, ködszitálásra ébredtünk. A lófotózás tervét azonnal elvetettük, mert Bábolna és Ölbőpuszta közötti út életveszélyes olyan időben, ha nem látjuk teljes biztonsággal, hol vannak az úton a hatalmas kátyúk. 
Marad tehát Pannonhalma.
Azt gondoltam, az arborétumi séta nem tölti ki az időnket, ezért javasoltam, nézzük meg előbb a hegy lábánál a pincemúzeumot. Ha nyitva van... de nem volt nyitva. Egész januárban zárva van... nagy sajnálatomra, mert jól tudtam, hogy a szép iránt fogékony társaimnak biztosan tetszett volna. No, akkor majd februárban...
Nem minden nap adódik az amatőr fotós életében, hogy sűrű ködben fotózhat. Még el sem értük az arborétumot, de már terveztük, hogy milyen vízcseppes képeket, ködös háttereket fogunk képre venni.
Szeretem a vadvirágos képeket, de már régóta még jobban szeretem az emberábrázolást, mint fotós műfajt. Nem azt mondom, hogy jól tudom csinálni, de szeretek kísérletezni vele. Személyes tapasztalatom már, hogy nem könnyű jó személyfotóssá válni. Nem műtermi fotózásról beszélek, az egy más dolog. Turistafotósként az utca emberét fotózni, vagy éppen a normál elfoglaltsága közben fényképezni embereket. Sajnos, ez a ténykedés szinte halálra lett ítélve bizonyos jogszabályok által... igen nagy sajnálatomra. De hát ez van. 
Az arborétumban fotóztam virágokat, vízcseppeket... - és fotóztam a társakat is. Ezek közül a képek közül mutatok néhányat; az érintett személyek utólagos szíves engedelmével...
Szártalan kankalin
Az első virág az arborétumban egy kis szártalan kankalin volt. Jól látszik, hogy az éjszakai fagyok megviselték, de mutatott nekünk néhány szép friss virágot is.
Nemes hunyor
Tudjuk, hogy az arborétumban sok, csodálatosan szép hunyor nyílik; persze nem most, hanem a maga idejében. Izgatottan kerestük a lelőhelyüket, mit mutatnak így január vége közelében. És láss csodát: néhány nyiladozó bimbót már most találtunk!
Tündércserje
Tündércserje
Tündércserje. Nem volt még teljes nyílásban, többnyire köztes állapotban lévő bimbókat találtunk. A köd vastagon megült a virágokon, ágakon... szép látványt nyújtott! Sajnos, képeimmel az eredeti élményt nem tudom érzékeltetni.
Mária
Az arborétum nyitott, bárki által látogatható. Arra azonban figyelemmel kell lenni, hogy a bencés apátság része. Elvárt az ehhez illő viselkedés is!
Kis társaságunk egyik fele
A Hölgy költő, -író, több kötetet jelentetett meg mostanáig. Férje fotóamatőr. Neveket szándékosan nem említek...
Téltemető
A hunyorok mellett ezeket a virágokat kerestük legnagyobb figyelemmel. Tudtuk, hogy sokfelé nyílnak már; de hogy hol mikor, az erősen klímafüggő. Örömmel láttuk, hogy itt is nyílnak már, holott a szokásos virágzási idejük február végén - március első felében van.
Vízcseppek
Séta közben - megjegyzem, legtöbbször négyen négy felé szétszóródva - nézegettük a virágokat a talajszinten, és feljebb, a fák ágaira is figyeltünk. 
Téltemető
Aztán újra lefelé. Makrózni egy 40-150 mm gyújtótávolságú objektívvel próbáltam. Ez az obi nem kifejezetten erre a célra való, de elégedett vagyok az eredménnyel.
Virágok az avarban
Csapattag...
Szenvedélyes, és sikeres fotóamatőr. Nem utolsó sorban jól képzett; remek, modern technikával, és nagyfokú elméleti tudással rendelkezik a fotózásról. Aktív irodalmár, novellista!
Képkomponálás
Emlékkép Pannonhalmáról
Kikeleti Bangita
Egy csepp minimál
"Köd előtte, köd utána"
A mindig élen járó, témát kereső fotóstárs lett ebben a pillanatban a fotótéma. Mi hárman mögötte jóval lemaradva láthattuk, mennyire érdekes a ködös háttér előtt mozgó emberalak. Kiabáltunk neki, maradjon ott egy kicsit, amíg néhány felvételt készítünk. Aztán persze fotózkodott mindenki mindenkivel... 😀
Hunyor
Hunyor
Kifelé (az arborétumból) újra elhaladtunk a kedvenc hunyorok mellett. Nem állhattuk meg, hogy újabb képeket ne készítsünk...
Apátsági főbejárat
A köd nem csillapodott, egyre sűrűbb lett. Ez a helyzet új lehetőséget kínált, hogy az egyébként már sokszor megfotózott témákat új megközelítésben rögzítsük.
I. Szent István, az alapító
Ködös képeim kedvence ez a fotó...

Innen még elsétáltunk a Milleniumi emlékmű, és a szerzetesek temetkezési helyéül szolgáló kápolna felé. Egészen a kilátó toronyig. Felmenni azonban nem láttuk értelmét, hisz a nagy köd miatt amúgy sem láttunk volna semmit.

Szép napunk volt, kellemes élményeket szereztünk.